Szubjektív félelem – objektív valóság

A valóság átélése és az átélés valósága

Lehetséges, hogy a veszélyhelyzet objektíve nem létezik, ám az egyén számára a szubjektív félelem átélése teljesen valóságos.

Irracionális félelmekA létező világ dolgait nem közvetlenül éljük át, hanem egyéni érzékeléseink és tapasztalataink közvetítésével. Amiről tudunk, azt mi látjuk, mi halljuk, tapintjuk, szagoljuk, mi olvastunk róla, nekünk tanították, mi gondolunk rá, bennünk vált ki érzelmeket.

A tőlünk független, objektív valóság létezése és saját érzéseink, belső átéléseink között gyakran mutatkozik ellentmondás. Bármennyire is racionális a gondolkodásunk, a valóságot csak saját személyünkön keresztül érzékeljük, és ebbe az érzékelésbe belejátszanak egyéni élményeink, korábban szerzett tapasztalataink, belejátszik iskolázottságunk, neveltetésünk, kulturális hátterünk, az életünk során kialakult eszmei és erkölcsi beállítódásunk.

Ennél is erősebben befolyásolja valóságérzékelésünket érzelem- és ösztönvilágunk. Az érzelmeinket bizonyos fokig kontrollálhatjuk, ám az ösztöneink szinte irányíthatatlanok, befolyásolni nem, legfeljebb elfojtani tudjuk őket. Ilyenkor azt mondjuk, hogy uralkodunk magunkon, nem azt tesszük, amit ösztöneink súgnak, hanem azt, amit racionális gondolkodásunk diktál. Viselkedésünkben, magatartásunkban akkor áll be zavar, amikor erre az „uralkodásra” képtelenné válunk, mert érzelmeink és ösztöneink, belső késztetéseink erősebbek annál, semhogy józan gondolkodással túlléphetnénk rajtuk. Ilyen viselkedészavar jelentkezik a pánikbetegeknél akkor, amikor indokolatlannak tűnő, legyűrhetetlen félelmeikkel küzdenek.

Közelítsünk hozzájuk megértéssel, empátiával. Legyünk tisztában azzal, hogy bár a veszélyhelyzet objektíve nem létezik, ám az egyén számára a szubjektív félelem átélése teljesen valóságos és semmivel sem kevésbé megrázó, mint ha valóban halálos veszély fenyegetné.

Irracionális félelmeink kezelése

A pánikbetegség egyik jellemzője az, hogy

  • egyfelől a beteg tisztában van félelmeinek irracionális voltával,
  • másfelől ezeket a félelmeket racionális gondolkodásával mégsem tudja leküzdeni.

Az objektív valóság és a szubjektív érzület ellentmondásba kerül, hiába mondja a pontos valóságismeretre támaszkodó józan gondolat, hogy valószínűleg nem lesz semmi baj, ez a nyugtatgatás nem használ, a szubjektív érzékelés erősebb, a szorongás rettegéssé fokozódik, az ember pedig úgy érzi, tehetetlen a halálfélelemmel szemben.

És mintha ez nem volna elég, a pánikbeteg még szégyelli is magát, hogy a valóságtól elszakadtak képzetei és olyan „buta” gondolatok miatt retteg, amelyekért mások kinevethetik. Sokszor alig beszél kényszeres helyzetéről. Nem is könnyű beszélni róla, hiszen az irracionális félelmek súlyosságát nehezen értik meg azok, akik nem éltek át ilyesmit.

Miért van ez a tehetetlenség a pánikrohammal szemben? Miért nem elég, ha az ember tudja, hogy a félelmeinek nincs értelme?Olvasd tovább

Pánikbetegség gyógyítása viselkedésterápiával

Távoktató program: Gyógyulás – Öngyógyítás

avagy miben segít a CBT, a kognitív viselkedésterápia

Ha szóba kerül a pánikbetegség gyógyítása, a páciensek részéről gyakran elhangzó kérdésre, hogy túlléphetnek-e valaha is problémáikon, egyértelmű a válasz. Igen, a pánikbetegségből teljesen meg lehet gyógyulni. A halálfélelem, amit a pánikbeteg érez, egyfajta tanulási folyamattal jön létre – és tanulással meg is szüntethető.

A probléma leginkább abban áll, hogy a betegség kialakulása sokkal könnyebben lezajlik, mint a gyógyulás. Már egy-két pánikroham is elég ahhoz, hogy az emberben kialakuljon a beidegződés, és a későbbiekben elkerülje a kiváltó helyzeteket. A rosszulléttől való félelem aztán átterjed más helyzetekre, és a pánikbeteg élete egyre inkább beszűkül.

Mindez nem tudatosan történik. Senki nem mondja azt magának, hogy „Volt egy nagyon rossz élményem a buszon, most szépen megtanulom, hogy ezentúl minden tömegközlekedéstől félni fogok”. Ez a fajta tanulás észrevétlenül zajlik és a hatása gyorsan kialakul. Meggyógyulni viszont csak tudatos erőfeszítéssel lehet, ami mindig nehezebb és lassúbb folyamat. Ebben szeretnénk segíteni.

Olvasd tovább

Híres pánikbetegek II. – Csala Zsuzsa

Komédia és pánikbetegség

Csala Zsuzsa 81 évesen szerződött le a nagy égi teátrumhoz… „A huszadik század legnagyobb magyar komikája, akinek neve egyet jelent a mosollyal” – így beszélt róla egy kollégája a színésznő temetésén 2014 márciusában. Negyven évig volt a Vidám Színpad tagja, minden szerepében nevetett és nevettetett, Jászai Mari-díjas érdemes művész volt… És pánikbeteg, depressziós és alkoholista.

Naiv, de kézenfekvő kérdés: hogyan fér meg egy emberben a végtelen derű és a teljes életuntság, hogyan retteghet a színpadra lépéstől az, akinek az élete a színház?

A fiatak Csala ZsuzsaA színésznőt jól ismerő kolléga, Csonka András így ír erről a kettősségről:

„Évek alatt egyetlen családtagját nem láttam a színházban, a férjét, a testvéreit, senkit. Ezt akkor furcsállottam is, hiszen az ember a hozzátartozói előtt is büszke szeret lenni arra, amit alkot. Zsuzsa egész életét a színháznak adta. Szerintem itt érezte igazán otthon magát és nem a házában. (…) Évekig pánikbetegség kínozta, alig mert a színpadra kimenni, az mégsem jutott soha eszébe, hogy abbahagyja a pályát.”

A színésznő betegsége az 1970-es évek végén kezdődött. Pszichiátrián is kezelték, de csak nyugtatókat írtak fel neki, amitől még inkább bizonytalannak és tompának érezte magát. Mivel diagnosztizálni nem tudták, segítséget se kapott a tünetek leküzdéséhez.
2011-ben beszélt először nyilvánosan a pánikbetegségéről:Olvasd tovább

Híres pánikbetegek – I. rész: Kim Basinger

Kim Basinger pánikbetegsége és gyógyulása

Híres pánikbetegek: Kim Basinger
Kim Basinger

Mindig megnyugtató tudni, hogy kisebb-nagyobb problémáinkkal, furcsaságainkkal, akár „dilijeinkkel” nem vagyunk egyedül. Különösen igaz ez pánikbetegségben, ahol az ember sokszor el van vágva a társasági élettől, és időnként a család vagy a barátok sem értik, hogy mi is történik vele.

Az pedig külön öröm (meg egy kis káröröm), ha sikeres és híres emberek is ugyanabban szenvednek, mint mi. Ha pedig meg is gyógyulnak belőle, akkor kézzel fogható példáját adják annak, hogy számunkra sem veszett el a remény.

Ilyen gyógyult pánikbetegről szól az alábbi poszt.

Kim Basinger félénk és magányos gyerek volt. Családjából az apját emeli ki, aki szigorú elvárásaival nem könnyítette meg a kis Kim életét: „Soha nem volt velem elégedett, soha nem dicsért. Gyakran hozzám se szólt, és egy gyerek a csöndbe a legrosszabb dolgokat tudja beleképzelni.”

A fiatal Kim BasingerTizenhat évesen szépségversenyt nyert, majd hamarosan már egy New York-i modellügynökség szerződtette napi 1000 dollárért. Gondolhatnánk, hogy mindez meghozta az önbizalmát, ezzel szemben így beszél erről a korszakról: „Nagyon nehéz volt egyik fellépésről a másikra mennem, és folyton azzal foglalkoznom, hogy hogy nézek ki. Utáltam, úgy éreztem, hogy megfulladok.” Bár ekkor már címlapokon szerepelt, annyira elégedetlen volt magával, hogy még a fellépések előtt sem tudott tükörbe nézni.

Hollywoodba költözött, és TV-sorozatokban kezdett szerepelni, de a külsejével és a társasági élettel itt sem tudott megbarátkozni: „Szenvedtem attól, ha az emberek néztek, ezért több számmal nagyobb ruhákat hordtam. Munka után hazamentem és zongoráztam, vagy zokogtam és sikoltoztam, hogy a feszültséget levezessem. Így kezdődött az agorafóbia.”Olvasd tovább

Gyógyulás a pánikbetegségből

A változástól való félelem

gyógyulás - pánikbetegségA szorongásos és fóbiás betegségek testi és pszichés tüneteit ismerve szinte fölösleges feltenni a kérdést: vajon ki ne akarna meggyógyulni egy olyan gyötrelmes állapotból, mint amilyen a pánikbetegség vagy krónikus következménye, az agorafóbia? Látszólag egyszerű a válasz: természetesen mindenki jól akar lenni, egészségesen, szabadon menni, ahova csak tetszik, felszabadultan sétálni az őszi erdőben anélkül, hogy minden fa mögött leselkedő veszélyt gyanítanánk. Élni a mindennapi életünket, örömet lelni a munkánkban, élvezni a családi együttléteket – és soha nem érezni többet azt a borzalmas szívdobogást, szédülést, légszomjat, a fel-feltörő halálfélelmet, a világ bizonytalanná és az élet elviselhetetlenné válását…

Ennek ellenére

a gyógyulás egyik akadálya magától a gyógyulástól való félelem.

Illetve nem is annyira a gyógyulástól, hanem a változástól.

Nem megoldás az elkerülés és hárítás

Írtunk már arról, hogy a pánikbeteg vagy agorafóbiás ember sok-sok munkával kialakít olyan rutinokat, amikkel megpróbálja elkerülni a pánikrohamokat. Nem megy be a nagyobb boltokba, Budáról nem megy át Pestre, Pestről nem megy Budára, lift helyett lépcsőzik, busz helyett gyalogol, és eszébe sem jut a szomszéd városban munkát keresni, hiszen úgyse tudna odajutni. Előfordulhat, hogy pszichológushoz is azért nem fordul, mert a rendelő felkeresése leküzdhetetlen akadályokba ütközik…

Ezek az elkerülő és hárító eljárások aztán szokásokká válnak az évek során. Fojtogató szokásokká, az igaz, de mégis ismerős, biztonságot adó beidegződésekké. A viselkedésterápiás oktatás mindezek felrúgását jelenti, és ez akkor is ijesztő lehet, ha maga a pánikbetegség amúgy rengeteg szenvedéssel jár. Az eredmény: a pánikbeteg halogatja a terápia megkezdését, vagy az első egy-két óra után kimarad. Az oktató pedig nem tud mit tenni, hiszen a változás iránti elhatározás belülről kell, hogy fakadjon, azt nem lehet győzködéssel kiváltani. Érdekessé lehet tenni a terápiát, változatossá, vidámmá is akár, de fenntartani nem lehet a páciens helyett.

Mit tehetünk mégis akkor, ha a változástól való félelmet tapasztaljuk? Mi azt tartjuk hatásosnak, ha erről is tudunk nyíltan beszélgetni. Erre az online terápiacsoportokban vagy egyéni foglalkozások során kerülhet sor.

Először is érdemes tudatosítani: nem szégyen a gyógyulástól való félelem. Sőt, természetes dolog, hiszen a pánikbetegségből való gyógyulás teljes életmódváltással jár együtt. Rengeteg olyan dolog, ami addig nem volt lehetséges, elérhetővé válik, és ez nemcsak lehetőséget jelent, hanem kihívásokat is. Ha eddig nem lehetett elmenni arra az állásinterjúra, hát most lehet, és egy kifogással kevesebb marad… Minden új lehetőségnek egyben ára is van, és az ettől való félelmet azzal tudjuk leginkább kezelni, ha a pánikbeteg maga mondja ki, hogy ez a kettősség valóban létezik.

Az a bátorság, ami a változtatáshoz kell, nem egy jellemvonás, ami egyeseknél megvan, másoknál pedig nincs; hanem folyamatos tudatosítása annak, hogy mitől félünk, és hogy miért érdemes mégis ezzel a félelemmel is szembenézni…

Fontos-e a pánikroham kiváltó oka?

Mi váltja ki a pánikrohamot?

a pánikroham oka
Tudnunk kell-e, mi volt a pánikrohamunk kiváltó oka?

Korábbi írásomban részletesen bemutattam, hogyan működik az emberi agy, miként feszül egymásnak a téves érzékelések miatt irracionálissá váló ösztönvilág és a realitások talaján mozgó racionális gondolkozás, és ez a konfliktus hogyan kedvez a félelmi rohamokkal járó állapot kialakulásának. Ebben a megközelítésben a pánikbetegség oka saját agyunk ellentmondásos működésében keresendő. Magát a pánikrohamot azonban általában külső okok, körülmények hívják elő. De fontos-e tudnunk, hogy mi volt a konkrét ok?

Minden pánikbeteg arról számol be, hogy nagyon változó, hogy mikor mi vált ki pánikrohamot. Az is jellemző, hogy látszólag ugyanaz a helyzet vagy helyszín egyik héten pánikrohamot vált ki, másik héten viszont nem, aztán ismét, aztán csak egy kicsit… És az is meglepő tud lenni, amikor egy nagyon félelmetes helyzet a terapeuta jelenlétében vagy néhány speciális gyakorlat elvégzése után márt semmilyen szorongást nem okoz.

Általánosságban jó tudni, hogyan alakul ki a pánikroham, de az egyes konkrét helyzetekben nem igazán érdemes az okokat keresni.

Az általános ok az, hogy a pánikbeteg nagyon erősen figyel magára, testi működésének a legkisebb rezdülésére is, és minden változást a pánikroham szemszögéből értékel. Például: „Érzem, hogy hirtelen gyorsabban dobog a szívem, biztos rosszul leszek.” Vagy: „Bevettem ezt a gyógyszert, de egy kicsit furcsán érzem magam, ez egy szörnyű mellékhatás lehet, és a mentők fognak elvinni.”

Van tehát egyfelől egy testi érzet (szívdobogás, émelygés), és van másfelől egy hozzá kapcsolódó ijesztő gondolat (rosszullét). A nem-pánikbetegek két dolgot csinálnak másképp: sokkal kevésbé érzékelik a testi változásokat, és ha mégis, akkor sem kapcsolnak hozzá ijesztő gondolatokat.

Ez az általános képlet, amit a gyógyuláshoz jó tudni. Olvasd tovább

Krónikus pánikbetegség gyógyítása

Az idő múlásával nőnek a kockázatok

A pánikbetegség kórképe gyakran ingadozó jelleget mutat: tünetei hol felerősödnek, hol pedig gyengülnek, esetenként eltűnnek, akár hosszabb időre is. Ilyenkor az érintett úgy gondolja, kilábalt a bajból, többé nem kell fel-felerősödő szorongással, túlzott aggodalommal, rátörő pánikrohammal szembenéznie, ezért nem is gondol kezelésre. Amikor egy újabb hullám eléri, belátja, hogy tévedett, de a hamarosan újra múló, elmaradó panaszok arányában a kezelés szükségességét belátó gondolatain ismét úrra lesz a halogatás. És ezek az ismétlődő ciklusok évekig eltarthatnak.

krónikus pánikbetegség
Egyre több körülmény nyomasztja azt, aki régóta pánikbeteg

A beteg nem gondol arra, amit a szakemberek pontosan tudnak, hogy a kezeletlen, krónikussá váló pánikbetegség az idő előrehaladtával jelentős élettani és családi-közösségi kockázatokkal járhat, könnyen társulhatnak hozzá addiktív betegségek (pl. alkoholizmus, gyógyszerfüggés), súlyosabb pszichés problémák (depresszió kialakulása) vagy akár szervi bajok (magas vérnyomás, bélpanaszok). A pánikbetegség krónikussá válása életminőség-romlást eredményezhet azzal is, hogy az ismétlődő rosszulléttől való félelem korlátozza az érintettet a munkavégzésben, csökkentheti a koncentrációs képességet.

Emellett az elhúzódó, krónikus pánikbetegség rombolóan hathat a társas és családi kapcsolatokra, érzelmi bizonytalansága, kiszolgáltatottsága révén a beteg függő helyzetbe kerülhet szeretteitől, a családban kialakult szerepét elvesztheti, a baráti-közösségi kapcsolatok is sérülhetnek a befelé fordulása és a pánikrohamoktól való állandó féleleme miatt.

Önként adódik a kérdés, hogy az egyre szaporodó nyomasztó körülmény ellenére

meggyógyulhat-e, aki  már régóta pánikbeteg?

Először is szeretném leírni a választ: igen, akármennyi ideje is tart a pánikbetegség vagy az agorafóbia, meg lehet belőle gyógyulni. Ha évtizedek óta tart, akkor is.

A pánikbetegség tünetei egy ördögi kör során jönnek létre: a pánikrohamok és a tőle való félelem egymást erősítik, és végül az ember megpróbál minden olyan helyzetet elkerülni, amiben pánikrohama lehet, vagyis kialakul az agorafóbia.

Ez az ördögi kör azonos minden pánikbetegségben. Abban is, ami nemrég alakult ki, és abban is, ami évtizedek óta fennáll. Ha ezt a körkörös hatást sikerül megtörni, akkor a pánikbetegség fokozatosan elmúlik. Régen tartó betegségnél ugyanúgy, mint a frissnél.

Azt szoktam mondani a pácienseimnek, hogy a pánikbetegeknek rossz szokásaik vannak, amiket tudatosítani kell és át kell alakítani jó szokásokká.

A félelmetesnek tűnő helyzetek elkerülése egy rossz szokás.

Pánikbetegség kialakulásaA pánikbeteg szinte már elvárja magától, hogy bizonyos dolgokat ne tudjon megtenni, így meg se próbálja, eleve úgy alakítja az életét, hogy nem is kerül kihívást jelentő helyzetekbe. Ha ez régóta tart, akkor sok ilyen rossz szokás alakul ki. Ezeket valóban tovább tarthat átalakítani, de nem nehezebb, mint az újabb pánikbetegeknél, és főképp nem lehetetlen.

Van még valami, ami a „régi” pánikbetegeknek reményt adhat: tapasztalataink szerint akik hozzánk fordulnak régóta tartó tünetekkel, azok nagyon meg akarnak gyógyulni és nagyon elszántan kapcsolódnak programjainkba. Igaz ez a több évvel ezelőtt indított helyszíni terápiagyakorlatainkra, amikor is „mi mentünk házhoz” és a veszélyesnek gondolt helyekre kísértük el pácienseinket, és ugyanígy igaz későbbi, képernyőn-mikrofonon keresztül zajló online terápiás projektünkre is.

Azt várom, ez hasonlóan történik majd új, videós távoktató programunk keretében is: a krónikus pánikbetegek nagy odaadással tanulják meg és kezdik végezni terápiás gyakorlatainkat. Ezekhez igény esetén most is nyújtunk online segítséget akár egyénileg, akár a szerveződő virtuális csoportokban.

Egy biztos: a segítségért hozzánk fordulók odaadása, az együttműködésben mutatkozó elszántsága sokkal többet számít, mint az, hogy hányféle elkerülő módszerük van a félelem ellen…


A krónikus pánikbetegség gyógyítható

Az elhúzódó, fokozatosan agorafóbiává váló krónikus pánikbetegség gyógyítása lehetséges, mivel a kialakulásában egy körkörös hatás érvényesül, és ha a kognitív viselkedésterápia gyakorlatok elsajátítása és végzése során megszakad ez a beidegződési ciklus, akkor a pánikbetegség fokozatosan elmúlik. Régóta tartó betegségnél ugyanúgy, mint a frissnél.

Mi a pánikbetegség oka?

A pánikbetegség és a rakoncátlan elefánt

Félek, miközben TUDOM, hogy amitől félek, az nem veszélyes.

rakocátlan elefánt - pánikbetegség

Érzékeléseink és tudásunk között gyakran adódik ellentmondás. Azt látjuk egy képen, hogy az elefántnak öt lába van, miközben pontosan tudjuk, hogy csak négy. Az egyszerű optikai csalódásnál sokkal bonyolultabb disszonanciát is átélhetünk olyankor, amikor a gondolatainkat egyfelől a hamis érzet, másfelől a racionális tudás határozza meg.

A pánikbetegség talán legzavaróbb jellemzője ez a különös kettősség. Minden pánikbeteg ismeri azt az állapotot, amely úgy írható le, hogy „Félek, miközben TUDOM, hogy amitől félek, az nem veszélyes.”

A szorongásos pánikbetegek legtöbbször racionális gondolkodású, okos emberek, természetesen nem gondolják, hogy a lift vagy a villamos normális működése közben életveszélyes, vagy hogy a híd le fog szakadni, miközben átmennek rajta, vagy hogy a kijárattól távol ülni egy teremben egyenlő volna a halálos ítélettel. Mégis rettegnek ezektől a helyzetektől, akár a tényleges halálfélelem erejével, és úgy érzik, nincsen hatalmuk a rettegés fölött.

Ilyenkor mintha két személy lenne bennük: egy logikusan gondolkodó ember, és egy irányíthatatlan és sokkal erősebb ösztönlény, amely menekülni akar, még akkor is, ha nincs rá igazi oka.

A pánikbetegség oka agyunkban keresendő

Ösztön és tudatosság ellentmondása

Az a helyzet, hogy ez a kettősség-érzés nagyon is közel van a valós állapotunkhoz. Valóban több különböző részből áll a gondolkodásunk, és ezek a részek konfliktusban vannak egymással. Hogy ez miért van így, ahhoz egy kicsit bele kell pillantanunk az emberi agy szerkezetébe. Ígérem, nem lesz bonyolult…

Az agyunk régi, újabb és még újabb részekből áll, valahogy úgy, ahogy egy régi házhoz az idők során a lakók hozzáépítenek újabb és újabb szobákat, és ezek a szobák egymástól különböznek stílusukban és szerepükben. A legrégebbi „szobák” az agyunkban az ösztönös viselkedésért felelősek, a legújabbak pedig a tudatos gondolkodásért. A közepesen régi struktúrák az olyasfajta tulajdonságokért felelnek, mint például az érzelmek.

panikbetegseg okaEzekből a különböző időkben létrejött agyi részekből mi egyedül a tudatos, gondolkodó részt érzékeljük. Erre mondjuk azt, hogy ez az „én”: én az vagyok, aki gondolkodik. De ez sajnos nem igaz… Ha azt nézzünk, hogy az agynak mekkora részét foglalják el a régebbi „szobák”, és mennyiféle funkciót látnak el, akkor azt kell mondanunk, hogy sokkal inkább az az élőlény vagyunk, aki ösztönösen reagál és akinek érzelmei vannak.

A pszichológusok manapság ezt úgy mondják, hogy kétféle agyi folyamat van: az automatikus (ezt produkálják a régebbi részek) és a kontrollált (ezt pedig az újabb részek). Az automatikus sokkal több mindenért felelős, mint a kontrollált, miközben semmit nem érzékelünk a működéséből. Csak a hatásait: például azt, hogy menekülni akarunk a villamosról, miközben valójában fogalmunk sincs, hogy mitől menekülünk. Hiszen a menekülés vágya az automatikus részben keletkezik, nem a tudatosban…

ösztön - tudatosság
Egy ösztönlényben lakik tudatos énünk

Persze az emberiség nem várta meg a modern pszichológusokat azzal, hogy erre rájöjjenek. Az ókori filozófiák ezt a kettősséget már rég megfogalmazták. Buddha például egy elefánthoz hasonlította az automatikus részeket, aminek a hátán ül egy ember (ő lenne a tudatos, kontrollált gondolkodás), és próbálja irányítani az elefántot. Többnyire nem túl nagy sikerrel… Kivéve persze, ha az ember Buddha, mert akkor még az elefánt is engedelmeskedik neki, de mi, köznapi emberek, csak ülünk az elefánton, és legfeljebb azt hisszük, hogy mi irányítunk. Egész odáig, amíg valami (például a pánikbetegség vagy krónikus következménye, az agorafóbia) rá nem döbbent arra, hogy ez mennyire nem így van.Olvasd tovább

Kognitív viselkedésterápia otthon

Otthon végezhető viselkedésterápia-gyakorlatok

kognitív viselkedésterápia otthonAkiknek pánikbetegként problémát jelent eljutni a rendelőbe és rendszeresen részt venni pszichoterápiás kezeléseken, gyakran megkérdezik: lehetséges-e otthonról, önállóan elsajátítani azokat a terápiás technikákat, amelyeket a pszichológus is használ a személyes kezelés során? A válaszunk erre határozott igen: a témát kutató szakemberek véleménye az, hogy az öngyógyítás hatékony módszer a szorongásos tünetek és a pánikbetegség leküzdésére, bár a folyamatot követő terapeuta vezetésével még jobb eredmény érhető el.

Öngyógyító programunk ötvözi a kognitív viselkedésterápia otthoni gyakorlását az online terápiás vezetéssel. Az oktatóvideók alapján megtanulhatók azok az eredményes pszichológiai eljárások, melyekkel sikeres lehet az indokolatlan szorongás, a pánikbetegség vagy akár az agorafóbia öngyógyítása, különösen akkor, ha online csoportokban szakképzett terapeuták segítenek a gyakorlatokat megtanulni és módszeresen elvégezni.

Segít-e a kognitív viselkedésterápia?

A CBT (cognitive behavioral therapy), azaz a kognitív viselkedésterápia tudományosan  megalapozott pszichoterápiás módszer, amely arra a tényre támaszkodik, hogy a viselkedészavarok oka legtöbbször az érintett torzult világlátásában, téves valóságérzékelésében keresendő. Ha a kezelés ezeket a torzulásokat és téveszméket felülírja, akkor elmúlnak a tünetek, megszűnnek a szorongások és pánikrohamok. A CBT alkalmazása területén kis késéssel Magyarországra is beszivárgott a legjobb külföldi gyakorlat, amelyek egyike a videós online távoktatás.Olvasd tovább