Fontos-e a pánikroham kiváltó oka?

Mi váltja ki a pánikrohamot?

a pánikroham oka
Tudnunk kell-e, mi volt a pánikrohamunk kiváltó oka?

Korábbi írásomban részletesen bemutattam, hogyan működik az emberi agy, miként feszül egymásnak a téves érzékelések miatt irracionálissá váló ösztönvilág és a realitások talaján mozgó racionális gondolkozás, és ez a konfliktus hogyan kedvez a félelmi rohamokkal járó állapot kialakulásának. Ebben a megközelítésben a pánikbetegség oka saját agyunk ellentmondásos működésében keresendő. Magát a pánikrohamot azonban általában külső okok, körülmények hívják elő. De fontos-e tudnunk, hogy mi volt a konkrét ok?

Minden pánikbeteg arról számol be, hogy nagyon változó, hogy mikor mi vált ki pánikrohamot. Az is jellemző, hogy látszólag ugyanaz a helyzet vagy helyszín egyik héten pánikrohamot vált ki, másik héten viszont nem, aztán ismét, aztán csak egy kicsit… És az is meglepő tud lenni, amikor egy nagyon félelmetes helyzet a terapeuta jelenlétében vagy néhány speciális gyakorlat elvégzése után márt semmilyen szorongást nem okoz.

Általánosságban jó tudni, hogyan alakul ki a pánikroham, de az egyes konkrét helyzetekben nem igazán érdemes az okokat keresni.

Az általános ok az, hogy a pánikbeteg nagyon erősen figyel magára, testi működésének a legkisebb rezdülésére is, és minden változást a pánikroham szemszögéből értékel. Például: „Érzem, hogy hirtelen gyorsabban dobog a szívem, biztos rosszul leszek.” Vagy: „Bevettem ezt a gyógyszert, de egy kicsit furcsán érzem magam, ez egy szörnyű mellékhatás lehet, és a mentők fognak elvinni.”

Van tehát egyfelől egy testi érzet (szívdobogás, émelygés), és van másfelől egy hozzá kapcsolódó ijesztő gondolat (rosszullét). A nem-pánikbetegek két dolgot csinálnak másképp: sokkal kevésbé érzékelik a testi változásokat, és ha mégis, akkor sem kapcsolnak hozzá ijesztő gondolatokat.

Ez az általános képlet, amit a gyógyuláshoz jó tudni. Olvasd tovább

Mi a pánikbetegség oka?

A pánikbetegség és a rakoncátlan elefánt

Félek, miközben TUDOM, hogy amitől félek, az nem veszélyes.

rakocátlan elefánt - pánikbetegség

Érzékeléseink és tudásunk között gyakran adódik ellentmondás. Azt látjuk egy képen, hogy az elefántnak öt lába van, miközben pontosan tudjuk, hogy csak négy. Az egyszerű optikai csalódásnál sokkal bonyolultabb disszonanciát is átélhetünk olyankor, amikor a gondolatainkat egyfelől a hamis érzet, másfelől a racionális tudás határozza meg.

A pánikbetegség talán legzavaróbb jellemzője ez a különös kettősség. Minden pánikbeteg ismeri azt az állapotot, amely úgy írható le, hogy „Félek, miközben TUDOM, hogy amitől félek, az nem veszélyes.”

A szorongásos pánikbetegek legtöbbször racionális gondolkodású, okos emberek, természetesen nem gondolják, hogy a lift vagy a villamos normális működése közben életveszélyes, vagy hogy a híd le fog szakadni, miközben átmennek rajta, vagy hogy a kijárattól távol ülni egy teremben egyenlő volna a halálos ítélettel. Mégis rettegnek ezektől a helyzetektől, akár a tényleges halálfélelem erejével, és úgy érzik, nincsen hatalmuk a rettegés fölött.

Ilyenkor mintha két személy lenne bennük: egy logikusan gondolkodó ember, és egy irányíthatatlan és sokkal erősebb ösztönlény, amely menekülni akar, még akkor is, ha nincs rá igazi oka.

A pánikbetegség oka agyunkban keresendő

Ösztön és tudatosság ellentmondása

Az a helyzet, hogy ez a kettősség-érzés nagyon is közel van a valós állapotunkhoz. Valóban több különböző részből áll a gondolkodásunk, és ezek a részek konfliktusban vannak egymással. Hogy ez miért van így, ahhoz egy kicsit bele kell pillantanunk az emberi agy szerkezetébe. Ígérem, nem lesz bonyolult…

Az agyunk régi, újabb és még újabb részekből áll, valahogy úgy, ahogy egy régi házhoz az idők során a lakók hozzáépítenek újabb és újabb szobákat, és ezek a szobák egymástól különböznek stílusukban és szerepükben. A legrégebbi „szobák” az agyunkban az ösztönös viselkedésért felelősek, a legújabbak pedig a tudatos gondolkodásért. A közepesen régi struktúrák az olyasfajta tulajdonságokért felelnek, mint például az érzelmek.

panikbetegseg okaEzekből a különböző időkben létrejött agyi részekből mi egyedül a tudatos, gondolkodó részt érzékeljük. Erre mondjuk azt, hogy ez az „én”: én az vagyok, aki gondolkodik. De ez sajnos nem igaz… Ha azt nézzünk, hogy az agynak mekkora részét foglalják el a régebbi „szobák”, és mennyiféle funkciót látnak el, akkor azt kell mondanunk, hogy sokkal inkább az az élőlény vagyunk, aki ösztönösen reagál és akinek érzelmei vannak.

A pszichológusok manapság ezt úgy mondják, hogy kétféle agyi folyamat van: az automatikus (ezt produkálják a régebbi részek) és a kontrollált (ezt pedig az újabb részek). Az automatikus sokkal több mindenért felelős, mint a kontrollált, miközben semmit nem érzékelünk a működéséből. Csak a hatásait: például azt, hogy menekülni akarunk a villamosról, miközben valójában fogalmunk sincs, hogy mitől menekülünk. Hiszen a menekülés vágya az automatikus részben keletkezik, nem a tudatosban…

ösztön - tudatosság
Egy ösztönlényben lakik tudatos énünk

Persze az emberiség nem várta meg a modern pszichológusokat azzal, hogy erre rájöjjenek. Az ókori filozófiák ezt a kettősséget már rég megfogalmazták. Buddha például egy elefánthoz hasonlította az automatikus részeket, aminek a hátán ül egy ember (ő lenne a tudatos, kontrollált gondolkodás), és próbálja irányítani az elefántot. Többnyire nem túl nagy sikerrel… Kivéve persze, ha az ember Buddha, mert akkor még az elefánt is engedelmeskedik neki, de mi, köznapi emberek, csak ülünk az elefánton, és legfeljebb azt hisszük, hogy mi irányítunk. Egész odáig, amíg valami (például a pánikbetegség vagy krónikus következménye, az agorafóbia) rá nem döbbent arra, hogy ez mennyire nem így van.Olvasd tovább

Szorongás vagy izgatottság?

Szorongás kezelése: változtasd izgatottsággá!

szorongás kezeléseA szorongást, amennyiben túlzott és alaptalan, pszichológiai betegségnek tekintik, vagy legalábbis olyan pszichés viselkedészavarnak, amelyet a félelmi rendszer rosszul alkalmazkodó működéseként határozhatunk meg. Jelentősége van azonban annak, hogy maga az érintett minek tekinti.

Nem mindegy ugyanis, hogy ha jelentkeznek, mi magunk mivel magyarázzuk a pánikbetegség tipikus tüneteit, például a szapora szívverést, a kapkodó légzést, a kézremegést vagy az izzadást, illetve több tünet együttes jelentkezését.

A Harvard Egyetemen néhány éve végeztek egy kiterjedt kutatást, amely kiderült, hogy egészen másképp teljesítenek azok, akik azt gondolják, hogy szoronganak, mint akik azt gondolják, hogy izgatottan készülnek egy feladatra – miközben a testi tüneteik (izzadás, szívdobogás stb.) pontosan ugyanazok!

Akik azt gondolták magukról, hogy szoronganak, azoknak a gondolkodása beszűkült.

Olvasd tovább