Krónikus pánikbetegség gyógyítása

Az idő múlásával nőnek a kockázatok

A pánikbetegség kórképe gyakran ingadozó jelleget mutat: tünetei hol felerősödnek, hol pedig gyengülnek, esetenként eltűnnek, akár hosszabb időre is. Ilyenkor az érintett úgy gondolja, kilábalt a bajból, többé nem kell fel-felerősödő szorongással, túlzott aggodalommal, rátörő pánikrohammal szembenéznie, ezért nem is gondol kezelésre. Amikor egy újabb hullám eléri, belátja, hogy tévedett, de a hamarosan újra múló, elmaradó panaszok arányában a kezelés szükségességét belátó gondolatain ismét úrra lesz a halogatás. És ezek az ismétlődő ciklusok évekig eltarthatnak.

krónikus pánikbetegség
Egyre több körülmény nyomasztja azt, aki régóta pánikbeteg

A beteg nem gondol arra, amit a szakemberek pontosan tudnak, hogy a kezeletlen, krónikussá váló pánikbetegség az idő előrehaladtával jelentős élettani és családi-közösségi kockázatokkal járhat, könnyen társulhatnak hozzá addiktív betegségek (pl. alkoholizmus, gyógyszerfüggés), súlyosabb pszichés problémák (depresszió kialakulása) vagy akár szervi bajok (magas vérnyomás, bélpanaszok). A pánikbetegség krónikussá válása életminőség-romlást eredményezhet azzal is, hogy az ismétlődő rosszulléttől való félelem korlátozza az érintettet a munkavégzésben, csökkentheti a koncentrációs képességet.

Emellett az elhúzódó, krónikus pánikbetegség rombolóan hathat a társas és családi kapcsolatokra, érzelmi bizonytalansága, kiszolgáltatottsága révén a beteg függő helyzetbe kerülhet szeretteitől, a családban kialakult szerepét elvesztheti, a baráti-közösségi kapcsolatok is sérülhetnek a befelé fordulása és a pánikrohamoktól való állandó féleleme miatt.

Adódik a kérdés, hogy az egyre szaporodó nyomasztó körülmény ellenére

meggyógyulhat-e, aki  már régóta pánikbeteg?

Először is szeretném leírni a választ: igen, akármennyi ideje is tart a pánikbetegség vagy az agorafóbia, meg lehet belőle gyógyulni. Ha évtizedek óta tart, akkor is.

A pánikbetegség tünetei egy ördögi kör során jönnek létre: a pánikrohamok és a tőle való félelem egymást erősítik, és végül az ember megpróbál minden olyan helyzetet elkerülni, amiben pánikrohama lehet, vagyis kialakul az agorafóbia.

Ez az ördögi kör azonos minden pánikbetegségben. Abban is, ami nemrég alakult ki, és abban is, ami évtizedek óta fennáll. Ha ezt a körkörös hatást sikerül megtörni, akkor a pánikbetegség fokozatosan elmúlik. Régen tartó betegségnél ugyanúgy, mint a frissnél.

Azt szoktam mondani a pácienseimnek, hogy a pánikbetegeknek rossz szokásaik vannak, amiket tudatosítani kell és át kell alakítani jó szokásokká.

A félelmetesnek tűnő helyzetek elkerülése egy rossz szokás.

Pánikbetegség kialakulásaA pánikbeteg szinte már elvárja magától, hogy bizonyos dolgokat ne tudjon megtenni, így meg se próbálja, eleve úgy alakítja az életét, hogy nem is kerül kihívást jelentő helyzetekbe. Ha ez régóta tart, akkor sok ilyen „rossz szokás” alakul ki. Ezeket valóban tovább tarthat átalakítani, de nem nehezebb, mint az újabb pánikbetegeknél, és főképp nem lehetetlen.

Van még valami, ami a „régi” pánikbetegeknek reményt adhat: tapasztalataink szerint akik hozzánk fordulnak régóta tartó tünetekkel, azok nagyon meg akarnak gyógyulni és nagyon elszántan vágnak bele a terápiás programba. Így történik ez videós távoktató programunk keretében is: a krónikus pánikbetegek nagy odaadással tanulják meg és kezdik végezni terápiás gyakorlatainkat, mi pedig örömmel olvassuk e-mailes visszajelzéseiket, hogy mi mindent tudnak már megcsinálni, ami korábban elképzelhetetlen lett volna.

Egy biztos: a segítségért hozzánk fordulók lelkesedése, a tanulásban mutatkozó elszántsága sokkal többet számít, mint az, hogy hányféle elkerülő módszerük van a félelem ellen…


A krónikus pánikbetegség gyógyítható

Az elhúzódó, fokozatosan agorafóbiává váló krónikus pánikbetegség gyógyítása lehetséges, mivel a kialakulásában egy körkörös hatás érvényesül. A kognitív viselkedésterápiás gyakorlatok elsajátítása és végzése során megszakad ez a beidegződési ciklus, és a pánikbetegség fokozatosan elmúlik. Régóta tartó betegségnél ugyanúgy, mint a frissnél.

Az agorafóbia kezelése, gyógyítása

Mi az agorafóbia jelentése

agorafóbia kezelése házilag
Agoraphobia = félelem mindentől, ami pánikrohammal fenyeget

Első megközelítésben, szűkebb jelentése szerint az agorafóbia fogalma tükrözi a kifejezés  ógörög eredetét: agora (piactér) + phobosz (félelem). Eszerint az agoraphobia az olyan nyílt terektől és nyilvános helyektől való félelem, ahol az érintett nem érzi magát biztonságban, mert veszély esetén nem tudna könnyen elmenekülni, ezért pánikba esne.

Mai felfogásunkban ez a leggyakoribb fóbiás zavar azonban ennél sokkal összetettebb és általánosabb tartalmú (pl. zárt helyekre is vonatkozik), ezért komplexebb megközelítéssel nagyjából így írható le:

Az agorafóbia a pánikbetegség krónikussá vált, súlyos következménye, amelyben a beteg görcsösen fél minden olyan helyzettől, mely pánikrohammal fenyegeti (ez egyaránt lehet üres tér vagy zsúfolt autóbusz, kihalt utca vagy moziterem), mi több,  már nem annyira a veszélyesnek ítélt helyszínektől és körülményektől fél, hanem magától a félelmi rohamtól retteg, attól, hogy a fenyegető helyzetben majd rá fog törni a páni félelem. Nem vállalja ezt a kockázatot, igyekszik mindenáron elkerülni a pánikhelyzeteket.

Egy üres folyosón vagy épp a jegypénztár előtt tolongók között sorban állva a félelem a félelemtől csapdahelyzete alakul ki, és épp az a közös vonása ezeknek a szituációknak, hogy a beteg úgy érzi, kelepcébe került, ahol valami nagy veszély fenyegeti, s amelyből nem menekülhet, segítségre sem számíthat. Egy-egy ilyen élmény annyira nyomaszthatja a pánikbeteget, hogy a későbbiekben mindent megtesz azért, hogy gondosan elkerülje őket.

Az elkerülés mechanizmusa

agoraphobia gyógyulás otthonA pánikbetegségnek erre a súlyos változatára már nem a fel-feltörő szorongás és nem a rohamok gyakori ismétlődése a jellemző, hanem sokkal inkább az, hogy a páciens egy újabb rosszulléttől való félelmében az elkerülés mesterévé válik, különböző technikákat dolgoz ki, idejét és energiáját nem kímélve inkább lépcsőzik a liftezés helyett, kilométeres kerülőket tesz, hogy ne kelljen az aluljáróba lemennie. Kifogásokat talál ki, miért nem megy be az osztályterembe, étteremben miért nem ül háttal a kijáratnak, lemondja a céges kirándulást, visszautasítja az ingyenjegyet a sporteseményre. Agorafóbiája sokszor éppen ezért marad évtizedekig kezelés nélkül, mert remekül kidolgozta és alkalmazza az elkerülő eljárásokat. Igaz, hogy ezzel megóvja magát az újabb pánikrohamoktól, ám élettere egyre inkább beszűkül, elszigetelődik környezetétől, míg már kilépni sem mer biztonságos lakásából.Olvasd tovább