A pánikbetegség kiszámíthatatlan, ijesztő, és gyakran az élet minden területére kihat. Ezért nemcsak a pánikbeteg embert érinti, hanem a családtagokat és a barátokat is. Ha van olyan szeretett ismerősöd, aki pánikbeteg vagy a szorongás más formájától szenved (generalizált szorongása van, kényszerbeteg, vagy társaságban rosszul van), akkor pontosan tudod, milyen tehetetlennek érzi magát sokszor az ember, amikor segíteni próbál.
De nem szükségszerű, hogy a pánikbetegség terhet jelentsen egy kapcsolatban. Mindannyian küszködünk ilyen-olyan problémákkal, sokszor nagyon komoly terhekkel, amik kevésbé látványosak, mint a szorongás. De jó esetben épp ezek a terhek tanítanak bölcsességre és türelemre, mélyítik el a mások iránti megértést, és segítenek abban, hogy jobb emberré váljunk. Egy-egy ilyen betegség a családi, partneri kapcsolatot is képes elmélyíteni, és olyan közösséget megalapozni, ami nehézségek nélkül talán nem is lenne lehetséges. Ha így tekintünk a pánikbetegségre, akkor tanulhatunk és épülhetünk is belőle, beteg és környezete egyaránt.
Ennek érdekében összegyűjtöttünk néhány hasznos tudnivalót, „kezelési útmutatót” a szorongásos zavarokról*, amivel ez az állapot érthetőbbé, a támogatás pedig hasznosabbá válik.
* pánikbetegség, agorafóbia, szociális fóbia, kényszerbetegség, generalizált szorongás
Mit kell tudni a szorongásos zavarokról?
1. A szorongás valós dolog, nem kitaláció. A szorongás létező testi-lelki zavar, és nem ugyanaz, mint amikor valaki megijed, lámpalázas, vagy eszébe jut, hogy elkaphat egy betegséget. Szorongásnál olyan fizikai reakció játszódik le a testben, ami bénítólag hat, és amitől az ember képtelen nyugodtan gondolkodni. Sokan azt érzik, hogy azonnal tenniük kell valamit: menekülni vagy valahogy védeni magukat, akár egy irracionális dührohammal. Mások csak azt érzik, hogy nagyon rosszul vannak, mintha bármelyik percben meghalhatnának. Mindezek mögött hormonális változások állnak, amiket nem lehet akaraterővel leállítani, és nem függnek az ember bátorságától, jellemétől, intelligenciájától.
2. A szorongás nem racionális. A szorongás oka alapvetően belül van, nem kívül. Vannak emberek, akiknek az idegrendszere érzékenyebben reagál a környezetre, olyan dolgokra is, amiket mások észre se vesznek. Ez lehet veleszületett tulajdonság, de lehet egy hosszan tartó, stresszes élethelyzet miatti kifáradás is. Sokszor semmi jele nincs a veszélynek, de a túlérzékeny idegek mégis vészjeleket küldenek az agy felé. Ezt többnyire az is tudja, aki a szorongástól szenved. Az eszével tudja, hogy nincs veszély, mégis azt tapasztalja magán, hogy retteg és rosszul van. Ilyenkor fölösleges ráförmedni, hogy szedje össze magát, vagy arról győzködni, hogy nyugodjon meg: ez ugyanannyira hatástalan, mintha egy asztmás rohamban fuldokló embernek azt mondanánk, hogy lélegezzen. Persze, hogy próbál lélegezni, de nem az elhatározásától függ, hogy sikerül-e.
3. A szorongás nem gyengeség. A szorongásos rohamok nem függenek az akaratunktól. Ezzel szemben nagy bátorságot igényel úgy élni, hogy az ember rendszeresen rosszul van, és bármikor jöhet egy komolyabb pánikrohama, amivel szemben tehetetlennek érzi magát. Így dolgozni, így helyt állni sok-sok erőt igényel. Ha a szorongásban szenvedő ember azt tapasztalja, hogy mások gyengének tartják, vagy azt éreztetik vele, hogy ez csak hiszti vagy megjátszás, jogosan érzi ezt mélyen igazságtalannak. Ráadásul ez csak növeli a szorongást, hiszen pontosan tudja ő is, hogy az állapota másokat is korlátoz a teljes szabadságban, és emiatt sokuk állandó szégyenérzettel is küszködik.