Komédia és pánikbetegség
Csala Zsuzsa 81 évesen szerződött le a nagy égi teátrumhoz… „A huszadik század legnagyobb magyar komikája, akinek neve egyet jelent a mosollyal” – így beszélt róla egy kollégája a színésznő temetésén 2014 márciusában. Negyven évig volt a Vidám Színpad tagja, minden szerepében nevetett és nevettetett, Jászai Mari-díjas érdemes művész volt… És pánikbeteg, depressziós és alkoholista.
Naiv, de kézenfekvő kérdés: hogyan fér meg egy emberben a végtelen derű és a teljes életuntság, hogyan retteghet a színpadra lépéstől az, akinek az élete a színház?
A színésznőt jól ismerő kolléga, Csonka András így ír erről a kettősségről:
„Évek alatt egyetlen családtagját nem láttam a színházban, a férjét, a testvéreit, senkit. Ezt akkor furcsállottam is, hiszen az ember a hozzátartozói előtt is büszke szeret lenni arra, amit alkot. Zsuzsa egész életét a színháznak adta. Szerintem itt érezte igazán otthon magát és nem a házában. (…) Évekig pánikbetegség kínozta, alig mert a színpadra kimenni, az mégsem jutott soha eszébe, hogy abbahagyja a pályát.”
A színésznő betegsége az 1970-es évek végén kezdődött. Pszichiátrián is kezelték, de csak nyugtatókat írtak fel neki, amitől még inkább bizonytalannak és tompának érezte magát. Mivel diagnosztizálni nem tudták, segítséget se kapott a tünetek leküzdéséhez.
2011-ben beszélt először nyilvánosan a pánikbetegségéről:
„Akkor még nem tudtuk, hogy a betegséget pániknak hívják… Nem akartam élni, semmiben nem volt örömöm. Nem tudtam menni, csak a falba kapaszkodva, vagy ha valakit fogtam. Emlékszem, valami bohócot játszottam, és annyira beteg voltam, hogy nem tudtam, hol a közönség. A kollégáim állandóan igazítottak, hogy merre beszéljek, mert azt se tudtam, hol vagyok… Én ezt a betegséget senkinek nem kívánom. Két évig voltam benne, végül saját magam küzdöttem le.”
Legfőbb tünete a szédülés és a bizonytalanság volt, ami együtt járt azzal a fajta beszűkült tudatállapottal, amivel többször foglalkoztunk blogunkban (pl.: Mi a pánikbetegség). A kibírhatatlan tünetek az alkoholhoz is elvezették:
„Soha nem titkoltam, hogy ittam és a pánikbetegségemet sem. Pedig nagyon rossz állapotban voltam. Mindig készenlétben állt egy tartalék színésznő, hogy ha bajba kerülök, beugorhasson helyettem. Mivel úgy akartam, ezt is le tudtam győzni. A színpadon soha nem ittam, csak este otthon, hogy feldobjon. De végül saját akaratomból ezt is abbahagytam. Senki a közönségből a mai napig nem tudja, hogy én pánikbeteg voltam.”
Ahogy fogalmazott, végül a kutyáinak és az akaraterejének köszönhette, hogy kigyógyult a betegségből.
Életútjáról többek között ezeket tudhatjuk meg, ha a Google keresőbe begépeljük nevét:
1933. július 9-én született Budapesten (Újpesten). 1954-től 1959-ig előbb az Állami Déryné Színháznak, 1959-től 1960-ig az egri Gárdonyi Géza Színháznak, majd 1960-tól negyven éven át a budapesti Vidám Színpadnak volt állandó társulati tagja. A 2000-es évek elején, amikor a színház arculatváltása után a társulatot szélnek eresztették, a színésznő a Budaörsi Játékszín tagja lett; a Vidám Színpad évekig utazó színházként működött, míg 2013-ban újra állandó játszóhelyet kaptak; a társulatnak ekkor lett újra tagja Csala Zsuzsa is, aki ekkor már bottal járt és pánikbetegséggel, depresszióval küszködött.
Több száz színpadi és televíziós szerepet játszott el életében, állandó szereplője volt a Rádiókabarénak. Főbb szerepei filmekben: A Noszty-fiú esete Tóth Marival (1960), Nem szoktam hazudni (1966), És akkor a pasas (1966). Ő volt Ursula, Bubó doktor asszisztensnőjének hangja az emlékezetes, Kérem a következőt című rajzfilmsorozatban.
Munkáját 1974-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, az érdemes művészi címet pedig 1986-ban kapta meg.