Mi a pánikbetegség oka?

A pánikbetegség és a rakoncátlan elefánt

Félek, miközben TUDOM, hogy amitől félek, az nem veszélyes.

rakocátlan elefánt - pánikbetegség

Érzékeléseink és tudásunk között gyakran adódik ellentmondás. Azt látjuk egy képen, hogy az elefántnak öt lába van, miközben pontosan tudjuk, hogy csak négy. Az egyszerű optikai csalódásnál sokkal bonyolultabb disszonanciát is átélhetünk olyankor, amikor a gondolatainkat egyfelől a hamis érzet, másfelől a racionális tudás határozza meg.

A pánikbetegség talán legzavaróbb jellemzője ez a különös kettősség. Minden pánikbeteg ismeri azt az állapotot, amely úgy írható le, hogy „Félek, miközben TUDOM, hogy amitől félek, az nem veszélyes.”

A szorongásos pánikbetegek legtöbbször racionális gondolkodású, okos emberek, természetesen nem gondolják, hogy a lift vagy a villamos normális működése közben életveszélyes, vagy hogy a híd le fog szakadni, miközben átmennek rajta, vagy hogy a kijárattól távol ülni egy teremben egyenlő volna a halálos ítélettel. Mégis rettegnek ezektől a helyzetektől, akár a tényleges halálfélelem erejével, és úgy érzik, nincsen hatalmuk a rettegés fölött.

Ilyenkor mintha két személy lenne bennük: egy logikusan gondolkodó ember, és egy irányíthatatlan és sokkal erősebb ösztönlény, amely menekülni akar, még akkor is, ha nincs rá igazi oka.

A pánikbetegség oka agyunkban keresendő

Ösztön és tudatosság ellentmondása

Az a helyzet, hogy ez a kettősség-érzés nagyon is közel van a valós állapotunkhoz. Valóban több különböző részből áll a gondolkodásunk, és ezek a részek konfliktusban vannak egymással. Hogy ez miért van így, ahhoz egy kicsit bele kell pillantanunk az emberi agy szerkezetébe. Ígérem, nem lesz bonyolult.

Az agyunk régi, újabb és még újabb részekből áll, valahogy úgy, ahogy egy régi házhoz az idők során a lakók hozzáépítenek újabb és újabb szobákat, és ezek a szobák egymástól különböznek stílusukban és szerepükben. A legrégebbi „szobák” az agyunkban az ösztönös viselkedésért felelősek, a legújabbak pedig a tudatos gondolkodásért. A kettő közötti részek az olyasfajta működésért felelnek, mint például az érzelmek.

panikbetegseg okaEzekből a különböző időkben létrejött agyi részekből mi egyedül a tudatos, gondolkodó részt érzékeljük. Erre mondjuk azt, hogy ez az „én”: én az vagyok, aki gondolkodik. De ez sajnos nem igaz… Ha azt nézzünk, hogy az agynak mekkora részét foglalják el a régebbi „szobák”, és mennyiféle funkciót látnak el, akkor azt kell mondanunk, hogy sokkal inkább az az élőlény vagyunk, aki ösztönösen reagál és akinek érzelmei vannak.

A pszichológusok manapság ezt úgy mondják, hogy kétféle agyi folyamat van: az automatikus (ezt produkálják a régebbi részek) és a kontrollált (ezt pedig az újabb részek). Az automatikus sokkal több mindenért felelős, mint a kontrollált, miközben semmit nem érzékelünk a működéséből. Csak a hatásait: például azt, hogy menekülni akarunk a villamosról, miközben valójában fogalmunk sincs, hogy mitől menekülünk. Hiszen a menekülés vágya az automatikus részben keletkezik, nem a tudatosban.

ösztön - tudatosság
Egy ösztönlényben lakik tudatos énünk

Persze az emberiség nem várta meg a modern pszichológusokat azzal, hogy erre rájöjjenek. Az ókori filozófiák ezt a kettősséget már rég megfogalmazták. Buddha például egy elefánthoz hasonlította az automatikus részeket, aminek a hátán ül egy ember (ő lenne a tudatos gondolkodás), és próbálja irányítani az elefántot. Többnyire nem túl nagy sikerrel… Kivéve persze, ha az ember Buddha, mert akkor még az elefánt is engedelmeskedik neki, de mi, köznapi emberek, csak ülünk az elefánton, és legfeljebb azt hisszük, hogy mi irányítunk. Egész odáig, amíg valami (például a pánikbetegség vagy krónikus következménye, az agorafóbia) rá nem döbbent arra, hogy ez mennyire nem így van.

Szóval van egy rakoncátlan elefántunk, ami bóklászik, amerre az ösztönei és érzelmei viszik, mi meg itt ülünk a hátán és próbálunk valami értelmet és tudatosságot csempészni ebbe a fura helyzetbe. A pánikbetegség ezt még tovább nehezíti azzal, hogy szegény elefánt valamitől nagyon megijedt, és most minden olyan helyzetben, ami arra az ijesztő dologra emlékezteti, menekülni akar.

A konfliktus normális agyi működés eredménye

Fontos megértenünk, hogy az a belső konfliktus, ami a pánikbetegséget jellemzi (menekülési vágy, miközben racionálisan tudom, hogy nem vagyok veszélyben) teljesen normális agyi működés mellett történik.

A pánikbetegség voltaképp nem betegség, abban az értelemben, hogy nem kóros elváltozások miatt jön létre. Nem arról van szó, hogy a pánikbetegnek a lelke vagy az agya beteg volna.

Egyszerűen az agyunk szerkezetéből következik, hogy a különböző részek egymásnak ellentmondanak, sokszor egymás ellen dolgoznak, ez minden embernél így van. A pánikbetegség azért más, mert ilyenkor ez a teljesen normális működés egy nagyon kellemetlen tünetben, a pánikrohamban jelentkezik, amivel nem lehet együtt élni. Viszont az a terápia, amit a pánikbeteg jó esetben ilyenkor végigcsinál (a kognitív viselkedésterápia), akkor is jót tenne, ha az illető nem volna pánikbeteg, mert a gondolkodás tudatosságát növeli, és az elefánt és a hátán ülő ember együttműködését javítja.

Ezt az elefántot nem lehet legyőzni

elefant-ember: pánik betegség
A pánikbetegség kialakulását az állati ösztönösség és az emberi akarat ellentmondása, kettőssége jellemzi.

Persze egyáltalán nem könnyű az automatikus rendszert rábírni arra, hogy együttműködjön a tudatos rendszerrel. Aki tett már újévi fogadalmat, az ezt pontosan tudja: január 1-jén olyan nyilvánvalónak tűnnek a kitűzött célok, olyan értelmesek, és jobb lesz általuk az élet, és persze, hogy ezeket kell csinálni. Aztán január közepén az ember már csak a szégyenérzet miatt próbál úgy tenni, mintha még tartaná a fogadalmat, februárra pedig már rég kitalált valami kifogást, hogy miért is nem azokat a célokat kell elérni, de legalábbis nem most, hanem majd… Hát majd hétfőtől.

Ami meggátolja az újévi fogadalmak teljesítését, az az elefánt saját akarata, ami alapesetben és hosszútávon sokkal erősebb, mint a rajta ülő ember ereje és akarata. Egyszerűen azért, mert ösztönös, sokkal régebb óta csiszolt vágyakat és funkciókat elégít ki, mint a gondolkodásunk új, tudatos része. Ezt az elefántot nem lehet legyőzni… A legtöbb, amit elérhetünk, hogy megpróbáljuk minél jobban megismerni, és minél több dologban kialakítani vele az együttműködést.

Hogy miként történik ez a terápiás programunk keretében, és milyen módszereink vannak arra, hogy a pánikbetegség kezelése önállóan is sikeres lehessen, azt az az alábbi cikkekben bővebben tárgyaljuk:

A pánikbetegség külső okai

A pánikbetegség kialakulásának természetesen vannak külső, környezeti, családi, társadalmi okai is, ilyen például a személyes kapcsolatokban a felborult érzelmi egyensúly vagy egy nyomasztó pszichés konfliktus. Ilyenek a munkahelyi stresszhelyzetek és a rossz szociális körülmények, vagy akár a politikai helyzet kiváltotta frusztrációk. Közrejátszhat a szorongás felerősödésében a magány, a szeretethiány, az elhagyatottság, a gyász vagy más lelki trauma, a bizonytalanság, a sikertelenség, az alávetettség és kiszolgáltatottság. Azonban pánikbetegség kialakulhat harmonikus, biztonságos körülmények, jólét, családi boldogság és sikeres élet közepette is, látszólag minden külső ok nélkül. Jóllehet az ilyen esetekben is általában feltárhatók a szorongást kiváltó, gyakran nem is tudatosult okok, egybeeső események, bántó körülmények, ijesztő helyzetek, emlékek.

Talán akkor fogalmazunk pontosan, ha azt mondjuk, hogy a félelmi betegségek kialakulása azért lehetséges, mert agyműködésünket az ösztönösség és tudatosság kettőssége jellemzi (ez a belső ok), miközben a pánikbetegség tényleges megjelenésében jelentős szerepet játszanak a kívülről érkező ingerek és hatások (mint külső okok).


Mi a szorongásos pánikbetegség oka?

A kognitív hátterű pánikbetegség oka nem kóros elváltozás, hanem agyunk fejlődéséből és szerkezetéből, bonyolult működéséből következik: a különböző funkciójú részek egymásnak ellentmondva működnek, és ez a konfliktus viselkedészavart, szorongást, félelmet, pánikot okoz akkor, amikor gondolatainkat a hamis érzet és a racionális tudás konfliktusa, ütközése határozza meg. Az ösztönök világának és a racionális gondolkodásnak a konfliktusát terápiás úton, a rossz beidegződések felülírásával kezelhetjük.