Mit tehetek, ha a családtagom pánikbeteg?

pánikbeteg családtagA pánikbetegség kiszámíthatatlan, ijesztő, és gyakran az élet minden területére kihat. Ezért nemcsak a pánikbeteg embert érinti, hanem a családtagokat és a barátokat is. Ha van olyan szeretett ismerősöd, aki pánikbeteg vagy a szorongás más formájától szenved (generalizált szorongása van, kényszerbeteg, vagy társaságban rosszul van), akkor pontosan tudod, milyen tehetetlennek érzi magát sokszor az ember, amikor segíteni próbál.

De nem szükségszerű, hogy a pánikbetegség terhet jelentsen egy kapcsolatban. Mindannyian küszködünk ilyen-olyan problémákkal, sokszor nagyon komoly terhekkel, amik kevésbé látványosak, mint a szorongás. De jó esetben épp ezek a terhek tanítanak bölcsességre és türelemre, mélyítik el a mások iránti megértést, és segítenek abban, hogy jobb emberré váljunk. Egy-egy ilyen betegség a családi, partneri kapcsolatot is képes elmélyíteni, és olyan közösséget megalapozni, ami nehézségek nélkül talán nem is lenne lehetséges. Ha így tekintünk a pánikbetegségre, akkor tanulhatunk és épülhetünk is belőle, beteg és környezete egyaránt.

Ennek érdekében összegyűjtöttünk néhány hasznos tudnivalót, „kezelési útmutatót” a szorongásos zavarokról*, amivel ez az állapot érthetőbbé, a támogatás pedig hasznosabbá válik.

* pánikbetegség, agorafóbia, szociális fóbia, kényszerbetegség, generalizált szorongás  

Mit kell tudni a szorongásos zavarokról?

1. A szorongás valós dolog, nem kitaláció. A szorongás létező testi-lelki zavar, és nem ugyanaz, mint amikor valaki megijed, lámpalázas, vagy eszébe jut, hogy elkaphat egy betegséget. Szorongásnál olyan fizikai reakció játszódik le a testben, ami bénítólag hat, és amitől az ember képtelen nyugodtan gondolkodni. Sokan azt érzik, hogy azonnal tenniük kell valamit: menekülni vagy valahogy védeni magukat, akár egy irracionális dührohammal. Mások csak azt érzik, hogy nagyon rosszul vannak, mintha bármelyik percben meghalhatnának. Mindezek mögött hormonális változások állnak, amiket nem lehet akaraterővel leállítani, és nem függnek az ember bátorságától, jellemétől, intelligenciájától.

2. A szorongás nem racionális. A szorongás oka alapvetően belül van, nem kívül. Vannak emberek, akiknek az idegrendszere érzékenyebben reagál a környezetre, olyan dolgokra is, amiket mások észre se vesznek. Ez lehet veleszületett tulajdonság, de lehet egy hosszan tartó, stresszes élethelyzet miatti kifáradás is. Sokszor semmi jele nincs a veszélynek, de a túlérzékeny idegek mégis vészjeleket küldenek az agy felé. Ezt többnyire az is tudja, aki a szorongástól szenved. Az eszével tudja, hogy nincs veszély, mégis azt tapasztalja magán, hogy retteg és rosszul van. Ilyenkor fölösleges ráförmedni, hogy szedje össze magát, vagy arról győzködni, hogy nyugodjon meg: ez ugyanannyira hatástalan, mintha egy asztmás rohamban fuldokló embernek azt mondanánk, hogy lélegezzen. Persze, hogy próbál lélegezni, de nem az elhatározásától függ, hogy sikerül-e.

3. A szorongás nem gyengeség. A szorongásos rohamok nem függenek az akaratunktól. Ezzel szemben nagy bátorságot igényel úgy élni, hogy az ember rendszeresen rosszul van, és bármikor jöhet egy komolyabb pánikrohama, amivel szemben tehetetlennek érzi magát. Így dolgozni, így helyt állni sok-sok erőt igényel. Ha a szorongásban szenvedő ember azt tapasztalja, hogy mások gyengének tartják, vagy azt éreztetik vele, hogy ez csak hiszti vagy megjátszás, jogosan érzi ezt mélyen igazságtalannak. Ráadásul ez csak növeli a szorongást, hiszen pontosan tudja ő is, hogy az állapota másokat is korlátoz a teljes szabadságban, és emiatt sokuk állandó szégyenérzettel is küszködik.

Hogyan lehet segíteni?

1. A hatékony segítség alapja a megértés. Nem kell teljesen érteni a szorongást, hiszen teljesen az se érti, aki szenved tőle. De jó minél többet tudni róla, meghallgatni néhány beszámolót az ebben szenvedőktől, vagy elolvasni pár cikket. Jó tudni, hogy a szorongó embernek minden sokkal több energiájába kerül, mint egy nem szorongónak. Elmenni a boltba sokszor egyenlő azzal, mintha egy egészséges ember ejtőernyős ugrást hajtana végre: elvileg tudjuk, hogy nem lehet baj, hiszen ott az ejtőernyő, mégis a rettegés minden jelét produkálnánk, és hatalmas bátorság kéne, hogy nekivágjunk. Mindegy, hogy mi az a tevékenység, ami ilyen bátorságot igényel: bevásárlás, tömegközlekedés, vagy akár csak kilépni a házból. Az a fontos, hogy mit kell leküzdeni az embernek ahhoz, hogy képes legyen rá. Erre kell figyelemmel lenni kívülállóként is, és eszerint reagálni egy-egy visszafordulásra vagy pánikrohamra.

2. Beszéljünk róla. A szorongás ijesztő, és sokszor akár bántó is, ha a családtag vagy barát elutasításként éli meg a szorongásos ember reakcióját. Fontos ezekről nyíltan, számonkérés és verbális támadás nélkül beszélni. Minden érintett félnek legyen alkalma beszélni az érzéseiről, és a hallgató fél valóban figyelmesen hallgasson, ítélkezés nélkül. Ne vegyük a másik fél érzéseit a személyünk elleni támadásnak. Ne gondoljunk például rögtön arra, hogy a szorongó ember biztos nem bízik bennünk, ha változatlanul szorong. Ne higgyük, hogy önzésből, lustaságból vagy közömbösségből húzza ki magát a programokból. A másik fél meghallgatása ne a mi érzéseinkről és félelmeinkről szóljon.

3. A szorongó embernek legyen lehetősége nemet mondani egy-egy programra. Vannak napok, de akár hosszabb időszakok is, amikor egyszerűen nincs annyi energiája az embernek, hogy megküzdjön a félelmekkel vagy az intenzív rosszulléttel. Lehessen ilyenkor bűntudat nélkül nemet mondani, és változtatni a programon. A szorongásos ember nagyon érzékeny a környezete elvárásaira, és nem hoz könnyen olyan döntést, hogy miatta boruljon a program. Ha mégis ezt teszi, annak komoly oka van, még ha kívülállóként nem is látszik, hogy mi okozza a szorongást az adott helyzetben. Ha rugalmasan reagálunk ilyenkor, az nagyon sokat használ az elfogadó, bizalmi légkörnek, a bűntudat csökkenésének, és így végső soron a szorongás csökkenésének.

4. Érdemes komolyan megfontolni terapeuta igénybe vételét, nemcsak annak, aki szorong, hanem szükség esetén a partnernek, családtagnak is. A terapeuta segít olyan módszereket és gondolkodásmódot kialakítani, amivel a szorongó családtag betegsége érthetőbbé és kezelhetőbbé válik. Amikor szeretteink valamilyen betegségben szenvednek, az ember hajlamos a saját maga igényeiről megfeledkezni. A terápia biztosítja, hogy a segítő családtag vagy partner a saját lelki egészségével is foglalkozzon, és ne szoruljon hátrányba e téren se.