Mi váltja ki a pánikrohamot?
Korábbi írásomban részletesen bemutattam, hogyan működik az emberi agy, miként feszül egymásnak az ösztönvilág és a racionális gondolkozás, és ez a konfliktus hogyan kedvez a pánikbetegség kialakulásának. Ebben a megközelítésben a pánikbetegség oka saját agyunk ellentmondásos működésében keresendő. Magát a pánikrohamot azonban általában külső okok, körülmények hívják elő. De fontos-e tudnunk, hogy mi volt a konkrét ok?
Minden pánikbeteg arról számol be, hogy nagyon változó, mikor mi vált ki pánikrohamot. Az is jellemző, hogy látszólag ugyanaz a helyzet egyik héten pánikrohamot vált ki, másik héten viszont nem, aztán ismét, aztán megint nem… És az is meglepő tud lenni, amikor egy nagyon félelmetes helyzet a terapeuta jelenlétében vagy néhány terápiás gyakorlat elvégzése után már semmilyen szorongást nem okoz.
Általánosságban jó tudni, hogyan alakul ki a pánikroham, de az egyes konkrét helyzetekben nem igazán érdemes az okokat keresni.
Az általános ok az, hogy a pánikbeteg nagyon erősen figyel magára, testi működésének a legkisebb rezdülésére is, és minden változást a pánikroham szemszögéből értékel. Például: „Érzem, hogy hirtelen gyorsabban dobog a szívem, biztos rosszul leszek.” Vagy: „Bevettem ezt a gyógyszert, de kicsit furcsán érzem magam, biztos valami szörnyű mellékhatás alakult ki.”
Van tehát egyfelől egy testi érzet (szívdobogás, émelygés), és van másfelől egy hozzá kapcsolódó ijesztő gondolat (rosszul leszek). A nem-pánikbetegek két dolgot csinálnak másképp: sokkal kevésbé érzékelik a testi változásokat, és ha mégis, akkor sem kapcsolnak hozzá ijesztő gondolatokat.
Ez az általános képlet, amit a gyógyuláshoz jó tudni. Olvasd tovább
Nemrégiben hangoskönyv formájában is megjelent Szerb Antal ragyogó regénye, az Utas és holdvilág. A szöveg Kulka János szuggesztív interpretációjában elevenedik meg, és ha a mű kicsit már elhomályosult volna emlékezetünkben, újraélhetjük a lebilincselő cselekményt, és újra kirajzolódhat előttünk a történések bölcseleti és lélektani háttere.