A járvány mindenkit megvisel, de különösen nehéz azoknak, akik amúgy is gyakran élnek át pánikrohamot, vagy hajlamosak a szorongásra. Adunk 5 tippet, amivel a pánikos rosszulléteket megelőzheted koronavírus idején is.
1. Nézz szembe a veszéllyel
A szorongás alapvetően nem rossz dolog, ha segít abban, hogy alaposan felkészüljünk egy vészhelyzetre. Semmi baj nincs azzal, ha az ember feszültebb, amióta tudni lehet, hogy minket is elér a járvány. Ez érthető és egészséges reakció. Még szorongásos betegek előtt se tagadjuk le a valós veszélyeket! Fölösleges is lenne, mert az ember a lelke mélyén nem hiszi el a túlzottan pozitív szólamokat. Ehelyett gondoljuk át reálisan, hogy mire számíthatunk.
Mire lesz szükséged a következő pár hétben? Hogyan tartod majd a kapcsolatot az idősebb vagy krónikus beteg családtagokkal, akikre veszélyt jelenthet a személyes találkozás? Lehet-e például telepíteni náluk a videóhívás lehetőségét? Tudsz-e most tenni valamit azért, hogy megkönnyítsd a következő időszakot magad és szeretteid számára? Ha a szorongást aktív cselekvésbe fordítod, akkor jól hasznosul a félelemből eredő energia, és közben a bizonytalanságérzetet is csökkented.
2. Óvakodj a túlzásoktól
A megbetegedés esélyét mérd fel a valóságnak megfelelően. Végleges adataink persze még nincsenek, de más országokban egyelőre úgy néz ki, hogy az emberek jóval kevesebb, mint fele kapja el a a betegséget. Nagyobb esélyed van tehát arra, hogy nem leszel beteg. Itt is érdemes a megelőzésre fordítani az energiákat: tartsd be a javasolt óvintézkedéseket, és erősítsd az immunrendszered azzal, hogy sokat alszol. Akik pedig elkapják a fertőzést, legtöbbször influenza jellegű tüneteket tapasztalnak. Ez kellemetlen, de csak nagyon keveseknél jelent komoly veszélyt.
Nem kell tehát letagadni a megbetegedés esélyét, de ne is becsüld túl a veszélyt. Ez nem ebola, és nem fogja letarolni az emberiséget. A saját megküzdési képességedet se becsüld le! Nem vagy tehetetlenül kiszolgáltatva a járványnak: a megelőzésben is sokat tehetsz, és az immunrendszered is mindent megtesz a védelmedben. Segíts neki azzal, hogy sokat pihensz, és reálisan nézed a helyzetet.
3. Kevesebb hír, megbízhatóbb forrásból
Szinte percről percre jönnek az új hírek a vírusról, ezért érthető, hogy reggeltől estig ezt böngésszük. A facebook és a híroldalak állandó pörgetése viszont csak még több szorongást és rosszullétet okoz. Ami igazán megviseli az embert, az a bizonytalanság. Amikor folyton a híreket görgetjük, akkor állandó bizonytalanságban tartjuk magunkat, hogy vajon mi lesz a legújabb ijesztő történet, és hány új betegről szól a következő hír.
Ehelyett jobb, ha nem állandóan, hanem csak naponta egyszer-kétszer nézel rá a hírekre, és akkor is a megbízhatóbb oldalakon. A borzongató rémtörténetek helyett keresd inkább a praktikus információkat arról, hogy hogyan készülj fel a járványra. Ha olyasmit olvasol, ami nagyon ijesztő, mindig tedd fel magadban a kérdést, hogy milyen bizonyíték szól mellette és ellene. Óvd a lelki egészséged a rémhírekkel szemben, ne hidd el őket első olvasatra! Vannak jó hírek is: sokan meggyógyultak már a betegségből, és rengeteg a segítőkész ember a bajban. Tudatosan figyelj oda ezekre a történetekre is, hogy észrevedd a jót a rossz mellett.
4. Segíts másokon, az téged is megnyugtat
Számtalan pszichológiai kutatás szól arról, hogy jobban érezzük magunkat, amikor másokon segítünk. Ezt megtehetjük koronavírus idején is, mert nem kell hozzá feltétlenül közösségbe mennünk. Eleve azzal, hogy betartjuk az óvintézkedéseket, egy kicsit máris segítünk az egészségügyi dolgozóknak, hogy kevesebb beteget kelljen ellátniuk.
Ha rosszul viseled a korlátozásokat, a sok otthonlétet, a gyerek iskolájának bezárását, érdemes erre úgy gondolni, hogy a közösséget segíted vele. Azokat az embereket támogatod, akiket nagyon rosszul érintene a betegség, vagy akik már így is az energiáik határán teljesítenek a kórházakban. De másképp is lehet segíteni: amikor feltöltöd a saját készleteidet, gondold át, hogy tudsz-e juttatni belőle a rászorulóknak. Ha ismersz a környezetedben magányos embert, akinek ilyenkor még nehezebb az egyedüllét, tudsz-e vele időnként beszélgetni (a saját biztonságodat is szem előtt tartva)? Minden olyan tett, amivel másokon segítesz, neked is nyugalmat és örömet jelent.
5. Maradj aktív, amennyire lehet
A szorongás bénító hatással lehet az emberre. Ezt csökkenthetjük, ha kialakítunk egy olyan napi rutint, amiben rendszeresen szerepel a mozgás és a szorongásos gondolatokból való kizökkenés.
Ha van már ilyen napi rutinod, akkor azt ne add fel a járvány idején sem. Amennyire lehet, tartsd magad a megszokott rendhez: ne borítsd fel a szokásos alvásritmusod amiatt, mert a munkahelyed most zárva tart, és ne mondj le teljesen a szabadban végzett tevékenységekről sem. Tartsd a kapcsolatot a barátokkal és családtagokkal, még ha személyesen nem is tudtok találkozni. Ha pedig nincs még ilyen napi rutinod, akkor kezdj el mozogni most, minden nap kis lépésekben növelve az erre szánt időt. Lehet, hogy a járvány végére már egészségesebb napi szokásaid lesznek, mint előtte.
Nem tudunk minden kockázatot kizárni az életünkből, és ez nem is lenne jó. Az értelmes, értékes élet része, hogy nem kerülhetünk el minden veszélyt, időnként meg kell küzdenünk ezekkel. Ezt szem előtt tartva készülj fel a járványra, és ne hagyd , hogy eluralkodjon rajtad a pánik: nehogy a szorongásnak nagyobb ára legyen, mint amilyen veszélyt valójában ez a vírus jelent.
Gyakran panaszkodnak arra a pánikbetegek, hogy környezetük nehezen érti meg gondjaikat. Még legközelebbi barátaik, családtagjaik is hajlamosak ostoba fakszninak, bolondériának tartani szokatlan viselkedésüket, „Ne csináld már megint a cirkuszt!”, „Hagyd már abba ezt a hisztit!”, „Ezt most direkt csinálod?” – szólnak értetlenkedve, amikor azt tapasztalják, partnerük nem mer felszállni a buszra, mindenáron a kijárat közelében keres egy teremben ülőhelyet, esetleg nem képes lemenni az aluljáróba – és minél erősebben próbálják erre rávenni, annál inkább ellenáll – aztán csakugyan hisztériás zokogás lesz a vége.
A pánikbetegek gyakran számolnak be halálfélelmükről. Ezt az érzésüket általában fizikai tünetek váltják ki: szapora szívverés, légszomj, szédülés. Ehhez kapcsolódnak a pszichés tünetek, például a pánikroham egy pontján az érintettnek gyakran olyan érzése támad, mintha kívül kerülne a saját testén.
A létező világ dolgait nem közvetlenül éljük át, hanem egyéni érzékeléseink és tapasztalataink közvetítésével. Amiről tudunk, azt mi látjuk, mi halljuk, tapintjuk, szagoljuk, mi olvastunk róla, nekünk tanították, mi gondolunk rá, bennünk vált ki érzelmeket.
Bár a fenti kérdéseket egy olyan regényből idéztük, amely az írói fantázia szülötte, és amelyben a kettős személyiség izgalmas irodalmi (nem pedig tudományos) bemutatását találjuk, ám maga a kérdésfelvetés mégis életszerű. Kit ne foglalkoztatott volna saját énjének bizonyos megmagyarázhatatlansága? A ki vagyok én? után bizony feltehető számos olyan kérdés, amelyekre talán hiába keressük a választ – regényben, szakcikkben, önmagunkban. (Erre lentebb még visszatérünk.)
Babits Mihály idézett első regénye egyfelől mélylélektani fogantatású, másfelől kalandos-izgalmas detektívregény, a teljes személyiséghasadás és személyiség-megkettőzés modern lélektani földolgozása. A cím – A gólyakalifa – az Ezeregyéjszaka egyik meséjére utal, az ebben szereplő kalifa hol emberalakban, hol gólyaformában él, az átmenetet pedig egy kulcsszó kimondásával tudja megvalósítani. Babitsnál nincs ilyen varázsszó, amikor a mintagyerek úri fiú elalszik, akkor ébred fel az alantas munkát végző asztalosinas – és viszont. Az elkényeztetett ficsúr és a megaláztatásokat elszenvedő inas egyazon személy két énjeként jelenik meg a regényben, egyszersmind két társadalmi osztály ellentétét is bemutatva. Ugyanakkor a két szereplő mintegy egymást álmodja, és nem lehetünk teljesen biztosak abban, ki kinek az alteregója. A konfliktusok egyre élesednek, végül az úrfi megöli rosszabbik énjét – mégis őt találják halva, homlokán lőtt sebbel. A gyilkos fegyver viszont soha nem kerül elő.
Ha szóba kerül a pánikbetegség gyógyítása, a páciensek részéről gyakran elhangzó kérdésre, hogy túlléphetnek-e valaha is problémáikon, egyértelmű a válasz. Igen, a pánikbetegségből teljesen meg lehet gyógyulni. A halálfélelem, amit a pánikbeteg érez, egyfajta tanulási folyamattal jön létre – és tanulással meg is szüntethető.
A színésznőt jól ismerő kolléga, Csonka András így ír erről a kettősségről:
Nemrégiben hangoskönyv formájában is megjelent Szerb Antal ragyogó regénye, az Utas és holdvilág. A szöveg Kulka János szuggesztív interpretációjában elevenedik meg, és ha a mű kicsit már elhomályosult volna emlékezetünkben, újraélhetjük a lebilincselő cselekményt, és újra kirajzolódhat előttünk a történések bölcseleti és lélektani háttere.
Tizenhat évesen szépségversenyt nyert, majd hamarosan már egy New York-i modellügynökség szerződtette napi 1000 dollárért. Gondolhatnánk, hogy mindez meghozta az önbizalmát, ezzel szemben így beszél erről a korszakról: „Nagyon nehéz volt egyik fellépésről a másikra mennem, és folyton azzal foglalkoznom, hogy hogy nézek ki. Utáltam, úgy éreztem, hogy megfulladok.” Bár ekkor már címlapokon szerepelt, annyira elégedetlen volt magával, hogy még a fellépések előtt sem tudott tükörbe nézni.
Önmagunk megismerése nem természettől való adottságunk. Vidáman élhetjük az életünket anélkül, hogy belső világunkat azon mélységében meg kellene ismernünk: mindennapjaink gond nélkül zajlanak, jól reagálunk a külső hatásokra, nincs szükségünk önelemzésre.