Nemrégiben hangoskönyv formájában is megjelent Szerb Antal ragyogó regénye, az Utas és holdvilág. A szöveg Kulka János szuggesztív interpretációjában elevenedik meg, és ha a mű kicsit már elhomályosult volna emlékezetünkben, újraélhetjük a lebilincselő cselekményt, és újra kirajzolódhat előttünk a történések bölcseleti és lélektani háttere.
Ez a regény alaposan körbejárja például a halál filozófiai fogalmát, helyenként mintha az egzisztencialista felfogás irodalmi igazolásának tűnne a saját halál értelmezésében. A halál nem azért saját, mert egyedi, hanem azért, mert a saját világban-létünk része, azaz individuális létezésünkhöz tartozik. A halál Szerb Antalnál olyan vég, amely születésünktől fogva van és hat ránk Ennél is izgalmasabb a halálnak mint szexuális beteljesülésnek a bemutatása; az etruszkok vallására visszavezetett erotikus halál mint valami visszaszületés jelenik meg.
Ugyancsak figyelemre méltó a regényben megmutatkozó lélektani háttér. Szerb Antal idejében a freudista pszichológiai irányzat páratlanul népszerű volt, és ez jól tükröződik például a főhős vívódásainak leírásában: mintha Mihály permanens párbeszédben állna egyrészt tudatalattijával, másrészt felettes énjével.
A pánikbetegséget azonban a regény keletkezésekor (1937) még nem ismerték, ugyanakkor a pánikroham első szakmai leírását a modern pszichológia Freudnak egy társszerzővel közösen publikált alapművének a megjelenésétől eredezteti, hozzátéve, hogy akkoriban ez a pszichés viselkedészavar még hisztéria néven volt ismert. Valójában azonban a forrásmű megállapításai mai felfogásunk szerint tévesek, Sigmund Freud ugyanis az 1896-ban megjelent, Tanulmányok a hisztériáról kötetében egy temporális epilepsziában szenvedő lány tüneteit minősítette – tévesen! – szorongásos pánikrohamoknak. Freud érdemei elévülhetetlenek, de a félelmi pánik tényleges felfedezése az 1950-es években történt és Donald Klein nevéhez főződik. Szerb Antal (1901 – 1945) ezt semmiképpen nem ismerhette, regényében mégis elég pontosan leír egy pánikroham-szerű jelenetet.
A hosszabb idézet előtt annyit árulunk el, hogy a regény főhőse olaszországi nászúton van és egy rég nem látott osztálytárs váratlan felbukkanása készteti arra, felidézze ifjúságát. Feleségének kezd mesélni furcsa fiatalkori viselkedéséről, érzékzavarairól, téves valóságérzékeléséről, félelmeiről, ezek közül is a legszörnyűbbről, az örvényről.Olvasd tovább
Tizenhat évesen szépségversenyt nyert, majd hamarosan már egy New York-i modellügynökség szerződtette napi 1000 dollárért. Gondolhatnánk, hogy mindez meghozta az önbizalmát, ezzel szemben így beszél erről a korszakról: „Nagyon nehéz volt egyik fellépésről a másikra mennem, és folyton azzal foglalkoznom, hogy hogy nézek ki. Utáltam, úgy éreztem, hogy megfulladok.” Bár ekkor már címlapokon szerepelt, annyira elégedetlen volt magával, hogy még a fellépések előtt sem tudott tükörbe nézni.
Önmagunk megismerése nem természettől való adottságunk. Vidáman élhetjük az életünket anélkül, hogy belső világunkat azon mélységében meg kellene ismernünk: mindennapjaink gond nélkül zajlanak, jól reagálunk a külső hatásokra, nincs szükségünk önelemzésre.
A szorongásos és fóbiás betegségek testi és pszichés tüneteit ismerve szinte fölösleges feltenni a kérdést: vajon ki ne akarna meggyógyulni egy olyan gyötrelmes állapotból, mint amilyen a pánikbetegség vagy krónikus következménye, az agorafóbia? Látszólag egyszerű a válasz: természetesen mindenki jól akar lenni, egészségesen, szabadon menni, ahova csak tetszik, felszabadultan sétálni az őszi erdőben anélkül, hogy minden fa mögött leselkedő veszélyt gyanítanánk. Élni a mindennapi életünket, örömet lelni a munkánkban, élvezni a családi együttléteket – és soha nem érezni többet azt a borzalmas szívdobogást, szédülést, légszomjat, a fel-feltörő halálfélelmet, a világ bizonytalanná és az élet elviselhetetlenné válását…
Ezekből a különböző időkben létrejött agyi részekből mi egyedül a tudatos, gondolkodó részt érzékeljük. Erre mondjuk azt, hogy ez az „én”: én az vagyok, aki gondolkodik. De ez sajnos nem igaz… Ha azt nézzünk, hogy az agynak mekkora részét foglalják el a régebbi „szobák”, és mennyiféle funkciót látnak el, akkor azt kell mondanunk, hogy sokkal inkább az az élőlény vagyunk, aki ösztönösen reagál és akinek érzelmei vannak.
Akiknek pánikbetegként problémát jelent eljutni a rendelőbe és rendszeresen részt venni pszichoterápiás kezeléseken, gyakran megkérdezik: lehetséges-e otthonról, önállóan elsajátítani azokat a terápiás technikákat, amelyeket a pszichológus is használ a személyes kezelés során? A válaszunk erre határozott igen: a témát kutató szakemberek véleménye az, hogy az öngyógyítás hatékony módszer a szorongásos tünetek és a pánikbetegség leküzdésére, bár a folyamatot követő terapeuta vezetésével még jobb eredmény érhető el.
A szorongást, amennyiben túlzott és alaptalan, pszichológiai betegségnek tekintik, vagy legalábbis olyan pszichés viselkedészavarnak, amelyet a félelmi rendszer rosszul alkalmazkodó működéseként határozhatunk meg. Jelentősége van azonban annak, hogy maga az érintett minek tekinti.