Milyen lenne, ha egy üvegbura alatt élnél, ahova a hangok csak tompán jutnak be? Ahonnan a tárgyak és az emberek távolinak és furcsának tűnnek? Ahol ha ránézel a kezedre, azt érzed, mintha nem is a tested része lenne? Beszélgetsz a barátaiddal, és mintha egy filmet néznél, vagy mintha kívülről látnád magad. A legrosszabb pillanatokban ilyen érzés a derealizáció, ami hihetetlenül nyomasztó az ebben szenvedők számára.
- A derealizáció legtöbbször az idegrendszer kifáradásának tünete. Olyan érzés, mintha ébren is álmodnál, vagy mintha filmen néznéd az életed.
- Önmagában nem veszélyes, de mögöttes problémákra utalhat, és hatással van az életminőségre.
- Társulhat hozzá pánikbetegség, ami felerősíti a derealizációt, az pedig tovább erősíti a pánikrohamokat.
- Ebből az ördögi körből leggyorsabban pszichoterápiás és gyógyszeres kezeléssel lehet kitörni.
- A terápia célja a tünetek okainak megértése, a nyugalmat segítő életmód kialakítása és a szorongást kiváltó gondolatok átalakítása.
Milyen érzés a derealizáció?
Sok kliensünk a szorongás legrosszabb, legijesztőbb tünetének érzi a valóságvesztést (szakkifejezéssel: derealizációt). A bizarr érzés egyik pillanatról a másikra kezdődik, mintha hirtelen „elromlana” az ember fejében valami. A világ váratlanul furcsává, valószerűtlenné válik. A hallás tompább lesz, vagy éppen zavaróan élessé válik, a látás mintha beszűkülne, és a megszokott környezet álomszerűnek, furcsán idegennek tűnik. Az időérzékelés is megváltozhat, mintha a szokásosnál gyorsabban vagy lassabban telne az idő, és pár pillanat itt-ott „kiesik”. Ha ilyenkor tükörbe nézel, úgy érezheted, mintha egy idegen nézne vissza.
Nagyon ijesztő érzésről van szó, ezért szinte mindig pánikroham kíséri a hirtelen derealizációt. A pulzus felszökik, a végtagok remegni kezdenek, az ember kapkodja a levegőt, és érthető módon rettegés fogja el, hogy megőrült. És bár a pánikroham egy idő után enyhül, a derealizáció még sokáig (hetekig, hónapokig) fennmaradhat. Van, akinél állandóan fennáll, másoknál nem folyamatos az érzés, de rendszeresen előjön a fárasztóbb napokon.
Ha hosszasan fennáll a derealizáció, az érzelmek is tompábbá válhatnak: mintha folyamatosan álomszerű állapotban élnél, és kívülről néznéd a világot és benne a saját életed.
A derealizáció oka
Ha az ember régóta szorong és stresszel, azaz a szorongás krónikussá válik, az idegrendszer kimerültsége előbb-utóbb a fent leírt tüneteket okozza. A szorongás olyan, mint egy nehéz hátizsák, ami tele van aggodalmakkal és félelmekkel. Mindannyian cipelünk időnként ilyen hátizsákot, de nem mindegy, hogy mennyire nehéz a teher és mennyi időn keresztül kell cipelni. Ha már évek óta nem tudtad lerakni a „zsákodat”, a teher túl nyomasztóvá válik, és az idegrendszered belefárad az állandó, túlzó terhelésbe.
Amikor a szorongás eléri ezt a szintet, az elménk védelmet keres a folyamatos terheléssel szemben, és egy kicsit visszavonul a valóság elől. Ez a visszavonulás okozza a derealizáció tüneteit: az álomszerű állapotot, a tompaságot, az érzelmi kiüresedést. Az agyunk így jelzi, hogy pihenésre van szüksége.
Veszélyes a derealizáció?
A derealizáció önmagában nem veszélyes. Legtöbbször ártalmatlan idegrendszeri tünetről van szó, ami főleg szorongás és stressz kapcsán fordul elő. Bár az érzés ijesztő és felkavaró, a szervezet védekezésként használja arra, hogy jobban el tudja viselni a stresszt és a nyomasztó körülményeket.
Fontos viszont, hogy a derealizáció olyan mögöttes problémára utal, amelyre oda kell figyelni: szorongásos zavart, traumát, depressziót vagy más mentális egészséggel kapcsolatos állapotot jelez. A veszélye leginkább abban rejlik, hogy rossz hatással van az ember lelkiállapotára és mindennapi életére. Ha gyakran és intenzíven élsz át derealizációt, akkor félni és aggódni fogsz miatta, ez pedig hatással lesz az életminőségedre.
Elmúlik magától a derealizáció?
Ez függ a körülményektől és a stresszes időszak hosszától. Sokan élnek át egy-egy múló derealizációs pillanatot, például ha hirtelen erős érzelmet kiváltó helyzetbe kerülnek. Ez nem kóros, és nincs vele különösebb teendő. Ha azonban a derealizáció mellett jelen van pánikbetegség, generalizált szorongás, depresszió vagy poszt-traumás stressz, akkor jellemzően nem múlik el kezelés nélkül. Maga a derealizációs „élmény” is fokozza a szorongást, és kialakul egy ördögi kör, ahol a tünetek erősítik a szorongást, a szorongás pedig még gyakoribb tüneteket okoz. Ebbe az ördögi körbe be kell avatkozni, amit gyógyszeres, illetve pszichoterápiás kezeléssel tudunk megtenni.
Mikor forduljak orvoshoz vagy pszichológushoz?
Mielőtt kijelentenénk, hogy egész biztosan a szorongás miatt alakult ki a derealizáció, fontos kizárni az egyéb okokat. Ha a közelmúltban visszatérő derealizációt éltél át, kérj időpontot a körzeti pszichiáterhez, aki meg tudja állapítani, hogy lehet-e szó skizofréniáról, személyiségzavarról, klinikai depresszióról, esetleg gyógyszer-mellékhatásról.
A derealizáció leggyakoribb oka a megelőző hónapokban vagy években átélt tartós stressz, tehát nem kell megijedni, hogy biztosan skizofréniáról van szó, de jó ötlet egy pszichiátriai kivizsgálást beütemezni. Már csak azért is, mert a pszichiáter egyúttal javaslatot tesz a gyógyszeres kezelésre, ami időnként a leggyorsabb módja a tünetek enyhítésének.
A derealizáció semmiképp nem a gyengeség jele, és nem is a megőrülésé. Egy idegi reakció olyan nyomasztó körülményekre, amelyeket az agy nehezen tud feldolgozni. De mivel annyira szokatlan és rémisztő élmény, nem csoda, ha az ember megrémül és összezavarodik. És mivel nehéz megfogalmazni, hogy mit is élsz át ilyenkor, úgy érezheted, hogy egyedül maradtál a problémával. Ezt a magányos küzdelmet is enyhíti, ha szakemberhez fordulsz. A pszichiáter a diagnózisban és a gyógyszeres kezelésben tud segíteni, a pszichológus pedig az okok feltárásában és a szorongásos gondolatok semlegesítésében.
A derealizáció kezelése
Nincs kimondottan a derealizációra való gyógyszer, de mivel a tünetek hátterében legtöbbször az idegi fáradtság áll, így azok a gyógymódok a leghatékonyabbak, amelyek segítik az idegek pihenését. A szükséges nyugalmat alapvetően háromféle módon érdemes megközelíteni.
- Az egyik az életmód, ahol fontos, hogy ebben az időszakban minél kevesebb megterhelő, kimerítő dolgot csinálj. Ne ilyenkor kezdj bele egy durva edzésprogramba, minél kevesebb koffeint fogyassz, lehetőség szerint legyen rendszeres az alvásritmusod és így tovább.
- A gyógyulás másik forrása a kognitív viselkedésterápiás módszerek, amelyekkel a szorongásos gondolatokat alakítjuk át és a pánikrohamokat szüntetjük meg, hogy minél kevesebb félelem terhelje az elmét.
- A harmadik eszköz pedig az antidepresszáns gyógyszer, ami ilyenkor nagyon javasolt (természetesen nem kötelező, de hasznos eszköz), csökkenti az általános szorongás erősségét, és így támogatja az idegrendszert.
A kognitív viselkedésterápiának két fő célja van a derealizáció kezelésében. Az egyik, hogy megvilágítsuk a tünetek okait, a testi és mentális hátteret, és így segítsünk a pácienseinknek jobban megérteni, hogy mi zajlik a testükben és az idegrendszerükben. A páciens így tudatosan képes a nyugalmát szolgáló életmódot kialakítani és jó döntéseket hozni. A kezelési tervünkben nemcsak a relaxációt szolgáló gyakorlatok kaptak helyet, hanem a derealizációt kísérő félelem és aggodalom megszüntetése is. A másik cél pedig a szorongásos gondolkodásmód átalakítása, ami hosszútávon is biztosítja, hogy a negatív gondolatok ne tudjanak újból és újból szorongást kiváltani.
Érdekes módon már maga a derealizáció diagnosztizálása is terápiás hatású lehet. Megnyugtatja az embert, hogy a tünetek valósak, nem megőrülésről van szó, és hogy mások is átéltek már hasonló érzéseket. Ez a felismerés segít abban, hogy kevésbé érezd magad egyedül a küzdelemben.
Gyakran panaszkodnak arra a pánikbetegek, hogy környezetük nehezen érti meg gondjaikat. Még legközelebbi barátaik, családtagjaik is hajlamosak ostoba fakszninak, bolondériának tartani szokatlan viselkedésüket, „Ne csináld már megint a cirkuszt!”, „Hagyd már abba ezt a hisztit!”, „Ezt most direkt csinálod?” – szólnak értetlenkedve, amikor azt tapasztalják, partnerük nem mer felszállni a buszra, mindenáron a kijárat közelében keres ülőhelyet, esetleg nem képes lemenni az aluljáróba. Minél erősebben próbálják erre rávenni, annál inkább ellenáll, aztán csakugyan zokogás lesz a vége.
A pánikbetegek gyakran számolnak be halálfélelmükről. Ezt az érzésüket általában fizikai tünetek váltják ki: szapora szívverés, légszomj, szédülés. Ehhez kapcsolódnak a pszichés tünetek, például a pánikroham egy pontján az érintettnek gyakran olyan érzése támad, mintha kívül kerülne a saját testén.
Az emberek többsége eleinte titkolni igyekszik ezeket a pánik-tüneteket, hátha maguktól is elmaradnak idővel. Ez ritkán fordul elő, a pánikbetegség tünetei súlyosbodhatnak, így sokkal helyesebb időben segítséget kérni. Terápiás kezelésre járni azonban sokak számára nehezen megoldható feladat, nekik javasolhatjuk