A változástól való félelem
A szorongásos és fóbiás betegségek testi és pszichés tüneteit ismerve szinte fölösleges feltenni a kérdést: vajon ki ne akarna meggyógyulni egy olyan gyötrelmes állapotból, mint amilyen a pánikbetegség vagy krónikus következménye, az agorafóbia? Látszólag egyszerű a válasz: természetesen mindenki jól akar lenni, egészségesen, szabadon menni, ahova csak tetszik, felszabadultan sétálni az őszi erdőben anélkül, hogy minden fa mögött leselkedő veszélyt gyanítanánk. Élni a mindennapi életünket, örömet lelni a munkánkban, élvezni a családi együttléteket – és soha nem érezni többet azt a borzalmas szívdobogást, szédülést, légszomjat, a fel-feltörő halálfélelmet, a világ bizonytalanná és az élet elviselhetetlenné válását…
Ennek ellenére
a gyógyulás egyik akadálya magától a gyógyulástól való félelem.
Illetve nem is annyira a gyógyulástól, hanem a változástól.
Nem megoldás az elkerülés és hárítás
Írtunk már arról, hogy a pánikbeteg vagy agorafóbiás ember sok-sok munkával kialakít olyan rutinokat, amikkel megpróbálja elkerülni a pánikrohamokat. Nem megy be a nagyobb boltokba, Budáról nem megy át Pestre, Pestről nem megy Budára, lift helyett lépcsőzik, busz helyett gyalogol, és eszébe sem jut a szomszéd városban munkát keresni, hiszen úgyse tudna odajutni. Előfordulhat, hogy pszichológushoz is azért nem fordul, mert a rendelő felkeresése leküzdhetetlen akadályokba ütközik…
Ezek az elkerülő és hárító eljárások aztán szokásokká válnak az évek során. Fojtogató szokásokká, az igaz, de mégis ismerős, biztonságot adó beidegződésekké. A viselkedésterápiás oktatás mindezek felrúgását jelenti, és ez akkor is ijesztő lehet, ha maga a pánikbetegség amúgy rengeteg szenvedéssel jár. Az eredmény: a pánikbeteg halogatja a terápia megkezdését, vagy az első egy-két óra után kimarad. Az oktató pedig nem tud mit tenni, hiszen a változás iránti elhatározás belülről kell, hogy fakadjon, azt nem lehet győzködéssel kiváltani. Érdekessé lehet tenni a terápiát, változatossá, vidámmá is akár, de fenntartani nem lehet a páciens helyett.
Mit tehetünk mégis akkor, ha a változástól való félelmet tapasztaljuk? Mi azt tartjuk hatásosnak, ha erről is tudunk nyíltan beszélgetni. Erre az online terápiacsoportokban vagy egyéni foglalkozások során kerülhet sor.
Először is érdemes tudatosítani: nem szégyen a gyógyulástól való félelem. Sőt, természetes dolog, hiszen a pánikbetegségből való gyógyulás teljes életmódváltással jár együtt. Rengeteg olyan dolog, ami addig nem volt lehetséges, elérhetővé válik, és ez nemcsak lehetőséget jelent, hanem kihívásokat is. Ha eddig nem lehetett elmenni arra az állásinterjúra, hát most lehet, és egy kifogással kevesebb marad… Minden új lehetőségnek egyben ára is van, és az ettől való félelmet azzal tudjuk leginkább kezelni, ha a pánikbeteg maga mondja ki, hogy ez a kettősség valóban létezik.
Az a bátorság, ami a változtatáshoz kell, nem egy jellemvonás, ami egyeseknél megvan, másoknál pedig nincs; hanem folyamatos tudatosítása annak, hogy mitől félünk, és hogy miért érdemes mégis ezzel a félelemmel is szembenézni…
Ha pánikbetegként problémát jelent eljutni a rendelőbe és rendszeresen részt venni pszichoterápiás kezeléseken, felmerülhet benned a kérdés: lehetséges-e otthonról, önállóan elsajátítani azokat a terápiás technikákat, amelyeket a pszichológus is használ a személyes kezelés során?
A szorongást, amennyiben túlzott és alaptalan, pszichológiai betegségnek tekintik, vagy legalábbis olyan pszichés viselkedészavarnak, amelyet a félelmi rendszer rosszul alkalmazkodó működéseként határozhatunk meg. Jelentősége van azonban annak, hogy maga az érintett minek tekinti.
Az emberek többsége eleinte titkolni igyekszik ezeket a pánik-tüneteket, hátha maguktól is elmaradnak idővel. Ez ritkán fordul elő, a pánikbetegség tünetei súlyosbodhatnak, így sokkal helyesebb időben segítséget kérni. Terápiás kezelésre járni azonban sokak számára nehezen megoldható feladat, nekik javasolhatjuk 
Ismerjük-e a pontos jelentéseket?