A pánikbetegség ritka tünetei 2.

Csőlátás, fülzúgás, a valóságérzékelés megváltozása: a pánikbetegség ritka tünetei, amikről az első részben írtunk. Milyen ritka tünetei vannak még a pánikbetegségnek?

Hasi diszkomfort, emésztési zavarok

A „hasi pánik” gyakori probléma ahhoz képest, hogy a legtöbb felsorolásban nem szokott szerepelni a szorongás tünetei között. Mit nevezünk hasi pániknak? Ha például alig tudsz otthonról elindulni, mert indulás előtt ötször-hatszor ki kell menned vécére, az pontosan ennek a problémának a jele. Ha mindenhol azt nézed, hol van a legközelebbi mellékhelyiség, és kerülöd azokat a helyeket, ahol nincs (például buszon), az is azt mutatja, hogy a hasi pánik miatt alakult ki nálad agorafóbia, vagyis elkerülés.

A szorongás nemcsak indulás előtt, hanem akár egész nap okozhat emésztési zavart. Puffadás, gyakori hasmenés, reflux: ezek mind összefügghetnek a lelki problémákkal, a szorongással. Ráadásul az orvos sokszor csak tüneti kezelést javasol, mondjuk savlekötőt, ami nem segít a probléma hátterének kezelésében.
A szorongás közvetett módon is hat az emésztésre: aki szorong, az gyakran fáradt, emiatt több kávét iszik vagy több cukros ételt eszik, hiszen ezek átmenetileg felpörgetik az embert és elnyomják a fáradtságot. Csakhogy ez a szokatlan és nem éppen egészséges étrend gyakran vezet hasmenéshez és más zavarokhoz, az elhízásról nem is beszélve.

„Kihagy a szívem”

A pánikbetegségre nemcsak az jellemző, hogy pánikrohamokkal jár, és ilyenkor hirtelen felmegy a pulzus akár 200-ra is. A szorongás a nyugodt időszakban is okozhat eltéréseket a szívritmusban, leginkább „kihagyások”, azaz palpitációk formájában. Palpitáció esetén az ember úgy érzi, mintha egy pillanatra leállt volna a szíve, aztán jön egy (vagy több) erősebb ütés, és csak utána áll vissza a megszokott szívverés. Ez ismétlődhet sokszor egymás után, akár napokon keresztül is. Minden ilyesmit érdemes kivizsgáltatni kardiológussal, de a palpitáció akkor is nagyon ijesztő érzés, ha az orvos már megállapította, hogy nincs baj. A pánikbeteg amúgy is gyakran szorong amiatt, hogy valami súlyos betegsége van, vagy hogy szívrohama lesz egy pánikroham során. Hát még, ha közben a szívritmusa is rendetlenkedik!
A gyakori palpitációk miatt szintén kialakulhat agorafóbia, ha azért kerülsz el helyzeteket, mert félsz, hogy a biztonságosnak tekintett helyektől távol jön elő ez az ijesztő tünet, és emiatt inkább otthon maradsz.

Ásítozás

A szorongásra jellemző, hogy az idegrendszer túlműködik, az agy pedig felmelegszik a normál állapothoz képest. Nem kell veszélyesen magas hőmérsékletre gondolni, de ahhoz épp elég, hogy az ásítási reflex bekapcsoljon, és az ásítással a szervezet egy kicsi lehűtse az agyat. Aki látott már ideges vagy izgatott kutyát, megfigyelhette, hogy ők is ásítanak párat, amikor feszültebbek. Természetes reflexről van tehát szó, de ettől még nem lesz kellemes élmény a sok ásítozás. Ráadásul a környezetünk félre is érheti, és álmosnak vagy unottnak tűnhetünk, amikor erről szó sincs.

Gombóc a torokban

Nem csupán pánikroham során érezheti úgy a pánikbeteg, mintha gombóc lenne a torkában, hanem látszólag nyugodt időszakokban is. Ez járhat olyan érzéssel, mintha az orrváladék folyamatosan a torokba folyna, vagy mintha egy idegen tárgy nyomná a nyakat belülről. A tünetek közé tartozhat a nyelési nehézség, és jellemző a gyakori krákogás.
Ez a tünet sokszor összefügg azokkal az emésztési tünetekkel, amiket szintén a szorongás okoz. Akinél a szorongás miatt reflux alakul ki, az gyakrabban érez „gombócot” a torkában. Az étkezésre való szigorú odafigyelés, és a szorongás kezelésére megalkotott kognitív viselkedésterápia hatékonyan enyhíti ezeket a tüneteket is.

Nálad milyen ritkább tüneteket okoz a szorongás? Ha beszélgetnél róla, gyere a Facebook csoportunkba!

A pánikbetegség ritka tünetei

Áramütésre emlékeztető szúrás a fejbőrön? Fülzúgás, zsibbadás, kínzó hasmenés, vagy olyan érzés, mintha álmodnál? Ezek mind-mind a pánikbetegség tünetei közé tartoznak, de kevés szó esik róluk. Kétrészes sorozatunkban most a pánikbetegség ritkább tüneteit mutatjuk be.

A pánikroham legismertebb tünetei a hirtelen egekbe szökő pulzus, az erős remegés, a légszomj és a szédülés, amik így együtt ájulásszerű érzést hoznak létre. Csakhogy sok olyan tünete is van a pánikbetegségnek, amikről nem nagyon lehet olvasni. Ha a pánikbeteg ilyesmit tapasztal, akkor könnyen arra gondolhat, hogy ez valami más, súlyos betegség jele. Ez az aggodalom pedig csak növeli a szorongást, és még gyakoribb pánikrohamokhoz vezethet.

Valóságvesztés

A pánikbetegség ritka tünetei
A pánikbetegség ritka tünetei

Az egyik ritka, de nagyon ijesztő tünet a valóságvesztés (szakkifejezéssel: derealizáció). Mintha az ember nem lenne teljesen jelen a világban, fátyol mögül nézné, hogy mi történik körülötte, vagy mintha állandóan egy kicsit részeg lenne. Társulhat hozzá imbolygó szédülés, de anélkül is előfordul. Érthető, ha a pánikbeteg első gondolata ilyenkor, hogy az agyban történt valami nagy baj, hogy ez a megőrülés első jele, és hamarosan minden józan kapcsolatát elveszíti a világgal. Szerencsére ilyenről nincs szó, ez az állapot nem súlyosbodik tovább, viszont sokáig (hónapokig, vagy akár évekig is) fennmaradhat ezen a szinten.

Előfordul állandó derealizáció, ami a nap 24 órájában fennáll, mintha az ember folyamatosan egy álomszerű ködben létezne. Kapcsolódhat hozzá egy másik ijesztő érzés, a deperszonalizáció: ilyenkor úgy érezzük, mintha a testünk nem tartozna teljesen hozzánk, vagy mintha a tükörben nem saját magunkat látnánk, hanem egy idegent.

A tünetek, oka, hogy az idegrendszer annyira kimerül a régóta fennálló, sokszor észrevétlen szorongástól, hogy nem képes 100%-osan működni. Mint amikor fizikai edzést végzünk pár órán keresztül, és a végére úgy kimerülnek az izmaink, hogy csak remegünk és alig tudunk megmozdulni. Az izmok így jelzik, hogy most egy kicsit hagyjuk őket békén, mert pihenni szeretnének. Az idegrendszernek is van ilyen kimerült állapota, és van jelzése, amikkel „szól”, hogy pihenésre van szüksége. Ezek a jelzések pedig az itt leírt tünetek, például a valóságvesztés és a deperszonalizáció.

A szükséges pihenést kognitív viselkedésterápiával és gyógyszeres kezeléssel is lehet biztosítani, de szinte minden esetben hosszú hónapokba telik, mire az idegrendszer annyira kipiheni magát, hogy a tünetek elmúlnak vagy legalább elviselhető szintre csökkennek.

Érzékszervi illúziók

Az idegi fáradtság áll sok más ritka tünet mögött is. Amikor az idegeink „kivannak”, akkor az érzékszervek sem tudnak tökéletesen működni: a hallás, a látás, a bőrérzékelés, de akár a szaglás is megváltozhat, és furcsa, ijesztő tüneteket produkálhat. Volt olyan pánikbetegünk, aki áramütésszerű szúrásokat érzett a fejbőrén. Időnként ez a furcsa érzés mintha belülről, a fej belsejéből jönne, mintha az agyat érné hirtelen áramütés, ami aztán egy másodperc alatt el is múlik.

Van, akinek időnként elmegy a hallása az egyik fülére, és ilyenkor csak csengést hall azzal a füllel. De az is előfordul, hogy mintha elhalkulna a világ, hirtelen sokkal rosszabbul hall az ember egy rövid ideig. Olyan szagokat érezhetünk, amiknek nincs szagforrása, vagy egy korábban kellemes szag hirtelen büdösnek tűnhet.

A leggyakoribb ilyen tünet a látás megváltozása. Sokszor autóvezetés közben jelentkezik, amikor az ember koncentrál az útra, és ettől a fáradt idegek még jobban kimerülnek. Csőlátás lép fel, az előttünk lévő útszakasz sokkal hosszabbnak tűnik, mint a valóságban, az út melletti táj pedig homályosabbá válik, mint normál esetben. Akár hullámozhat is a látvány, amire figyelni próbálunk. Érhető, hogy ilyenkor az ember megijed, és úgy érzi, hogy életveszélyes számára a vezetés.

De ugyanez megtörténhet egy sima séta közben is: furcsán megváltozik az utca látványa, mintha a házak teteje fenyegetően befelé dőlne, a járda pedig hullámozna. Ettől persze az ember megijed, az ijedtség miatt a pupillák még jobban kitágulnak, és a látvány még inkább megváltozik. A megváltozott érzékelés és az emiatt érzett ijedtség tehát újabb és újabb pánikrohamokhoz és állandó szorongáshoz vezet.

Ez már a megőrülés?

Mindez semmiképp nem jelenti azt, hogy a pánikbeteg ne lenne normális, vagy hogy a megőrülés fenyegetné. Nem, ezek normál tünetek az adott körülmények között, tehát amikor egy régebb óta fennálló szorongás idegileg megviselte az embert. Az idegrendszernek ilyenkor pihenésre van szüksége, és ha ez megtörténik, akkor szép lassan ismét normál működési állapotba kerül.

Milyen további ritka tünetei lehetnek a pánikbetegségnek? Ezekről is írunk hamarosan a második részben.

A kényszerbetegség terápiája

Ijesztő gondolatok kényszerében

kényszerbetegség terápia
A kényszerbetegség gyógyítható kognitív viselkedésterápia segítségével

Sokan keresnek meg minket azzal, hogy ijesztő gondolataik vannak, amiket sehogy nem sikerül elhessegetni. Ezek a gondolatok néha arról szólnak, hogy az illető másokat bánt, vagy saját magát bántja, vagy hogy valami súlyos és undorító betegséget fog elkapni. Előfordul, hogy ezek a gondolatok csak akkor enyhülnek egy kicsit, ha az ember sokszor egymás után megcsinál valamit: például hosszasan fertőtleníti a kezét, vagy többször kimondja ugyanazokat a mondatokat. Van, aki azt érzi, hogy újból és újból ellenőriznie kell, hogy bezárta-e a lakásajtót, vagy lekapcsolta-e a gázsütőt.

Ilyenkor a gond nem azzal van, hogy ezek a cselekvések teljesen hibásak, hiszen van értelme ellenőrizni, hogy bezártuk-e az ajtót, és van értelme a kezünket fertőtleníteni, főleg járvány idején. Az ijesztő gondolatokkal se az a baj, hogy eszünkbe jutnak (kinek nincsenek néha agresszív vagy betegséggel kapcsolatos gondolatai?), hanem hogy ezek olyan zavaróvá válnak, és annyi időt és energiát elvisz az ellenük való védekezés, hogy az már több szenvedést okoz, mint amennyi nyugalmat ad. Ekkor beszélünk kényszerbetegségről.

Kényszerbetegségben az ember úgy érzi, hogy ezeket a zavaró szokásokat képtelenség abbahagyni. Pedig sokan szeretnének megszabadulni a kényszeres gondolatoktól és cselekvésektől, és tudják is, hogy ezek ilyen formában borzasztóan el vannak túlozva és nincs értelmük. Mégis úgy érzik, hogy nem tudják abbahagyni, és emiatt még a szégyenérzet is kínozza őket.

Szorongás, elkerülés, bezárkózás

A kényszeresség gyakori szorongásos zavar. Magyarországon kb. 150 ezer ember szenved erős kényszeres tünetektől. Sajnos ez az élet minden területére kihat: a kényszerességtől szenvedők nehezebben tudnak olyan munkahelyet találni, ahol ezek a rituálék nem zavarják meg a munkát. Sokaknál a párkapcsolatukat is rosszul érinti, mert még egy megértő társat is megvisel az, hogy az általa szeretett ember ilyen cselekvéseket kénytelen végezni.

Egy másik probléma a kényszerességgel, hogy az ember hajlamos elkerülni olyan helyzeteket, amikor úgy érzi, hogy nem tud kellőképp védekezni. Ha például valaki csak hosszas fürdéssel tudja enyhíteni a betegségtől való szorongását, akkor nem szállhat meg olyan helyen, ahol nincs fürdőkád. Lehet, hogy ez még nem annyira zavaró, de az elkerülés sokszor odáig jut, hogy az ember már egyáltalán nem megy oda, ahol úgy gondolja, hogy a számára félelmetes dolog bekövetkezhet. Például nem jár társaságba, elvágja magát a barátaitól, és beszűkíti a saját mozgásterét. Igaz, hogy ekkor kevésbé szorong, de hatalmas árat fizet érte azzal, hogy szinte saját magát zárja karanténba, sokszor akár évekre.

Terápia lépésről lépésre

Szerencsére a kényszerességre létezik gyógymód. Van rá hatásos pszichoterápia, amit pszichológusok dolgoztak ki, és nagyon sok embernél sikeresen bevált. Ezt úgy hívják, hogy kognitív viselkedésterápia. Ez a fura név annyit jelent, hogy a kogníciót, azaz a gondolatokat, és a viselkedést egyszerre kezeli a terápia. A gondolatokat és a cselekvéseket is megpróbáljuk a valósághoz közelíteni. Megnézzük például, hogy tényleg megtörténik-e a félelmetes dolog, ha az ember nem végzi el a kényszeres rituálét.

Persze ez nem úgy történik, hogy a pszichológus ráparancsol a páciensre, hogy nem szabad csinálni a kényszercselekvést, és akkor a páciens abbahagyja és minden rendben van, hanem többféle erre kifejlesztett gyakorlattal lassan és fokozatosan jutunk el oda, hogy elviselhető legyen, ha mondjuk csak öt perccel később történik meg a kézfertőtlenítés. Aztán később már az is elviselhető, ha csak tíz perccel később, és így tovább.

A terápia fontos része, hogy az ember lépéséről lépésre visszaszerezze a kontrollt afölött, hogy mikor mit akar csinálni. Emellett alaposan kielemezzük, hogy mennyire igazak a kényszeres gondolatok. Minden emberre jellemző, hogy néha vannak furcsa vagy ijesztő gondolataik. Sokaknak eszükbe juthat mostanában, hogy mennyire biztonságos kimenni a lakásból, vagy milyen veszélyt jelent bármit behozni kintről. A különbség ott van, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítunk a gondolatnak. Állandóan ezen töprengünk és állandóan félünk, vagy együtt élünk azzal, hogy nem tudunk mindent kontrollálni. Valamilyen szintű félelem minden egészséges emberben megvan: a különbség a kényszerbetegségben az, hogy mennyi figyelmet és energiát szánunk rá. A terápia során azt próbáljuk megváltoztatni, hogy az ilyen gondolatokat csak annyira tartsuk fontosnak, amennyit az valóban érdemel. Nem kell figyelmen kívül hagyni mondjuk a betegséget, de nem is érdemes a maga jelentőségén túl foglalkozni vele.

Összefoglalva: teljesen normális, ha védekezni szeretnénk az ijesztő dolgok ellen. De vannak olyan védekezési formák, amik sokkal több energiát felemésztenek, mint amit az adott dolog érdemel. Ez nem ritka, százezrek szenvednek hasonló tünetektől, és a szenvedést itt szó szerint értem. Ez valóban egy sok kínlódással és lelki fájdalommal járó állapot. De van rá gyógymód, és nem érdemes beletörődni, hogy így kéne leélni az egész életet, kényszerek közé zárva. Bízom benne, hogy segítséget kérnek mindazok, akiket ez érint, mert meg lehet belőle gyógyulni.

Híres pánikbetegek II. – Csala Zsuzsa

Komédia és pánikbetegség

Csala Zsuzsa 81 évesen szerződött le a nagy égi teátrumhoz… „A huszadik század legnagyobb magyar komikája, akinek neve egyet jelent a mosollyal” – így beszélt róla egy kollégája a színésznő temetésén 2014 márciusában. Negyven évig volt a Vidám Színpad tagja, minden szerepében nevetett és nevettetett, Jászai Mari-díjas érdemes művész volt… És pánikbeteg, depressziós és alkoholista.

Naiv, de kézenfekvő kérdés: hogyan fér meg egy emberben a végtelen derű és a teljes életuntság, hogyan retteghet a színpadra lépéstől az, akinek az élete a színház?

A fiatak Csala ZsuzsaA színésznőt jól ismerő kolléga, Csonka András így ír erről a kettősségről:

„Évek alatt egyetlen családtagját nem láttam a színházban, a férjét, a testvéreit, senkit. Ezt akkor furcsállottam is, hiszen az ember a hozzátartozói előtt is büszke szeret lenni arra, amit alkot. Zsuzsa egész életét a színháznak adta. Szerintem itt érezte igazán otthon magát és nem a házában. (…) Évekig pánikbetegség kínozta, alig mert a színpadra kimenni, az mégsem jutott soha eszébe, hogy abbahagyja a pályát.”

A színésznő betegsége az 1970-es évek végén kezdődött. Pszichiátrián is kezelték, de csak nyugtatókat írtak fel neki, amitől még inkább bizonytalannak és tompának érezte magát. Mivel diagnosztizálni nem tudták, segítséget se kapott a tünetek leküzdéséhez.
2011-ben beszélt először nyilvánosan a pánikbetegségéről:Olvasd tovább

Gyógyulás a pánikbetegségből

A változástól való félelem

gyógyulás - pánikbetegségA szorongásos és fóbiás betegségek testi és pszichés tüneteit ismerve szinte fölösleges feltenni a kérdést: vajon ki ne akarna meggyógyulni egy olyan gyötrelmes állapotból, mint amilyen a pánikbetegség vagy krónikus következménye, az agorafóbia? Látszólag egyszerű a válasz: természetesen mindenki jól akar lenni, egészségesen, szabadon menni, ahova csak tetszik, felszabadultan sétálni az őszi erdőben anélkül, hogy minden fa mögött leselkedő veszélyt gyanítanánk. Élni a mindennapi életünket, örömet lelni a munkánkban, élvezni a családi együttléteket – és soha nem érezni többet azt a borzalmas szívdobogást, szédülést, légszomjat, a fel-feltörő halálfélelmet, a világ bizonytalanná és az élet elviselhetetlenné válását…

Ennek ellenére

a gyógyulás egyik akadálya magától a gyógyulástól való félelem.

Illetve nem is annyira a gyógyulástól, hanem a változástól.

Nem megoldás az elkerülés és hárítás

Írtunk már arról, hogy a pánikbeteg vagy agorafóbiás ember sok-sok munkával kialakít olyan rutinokat, amikkel megpróbálja elkerülni a pánikrohamokat. Nem megy be a nagyobb boltokba, Budáról nem megy át Pestre, Pestről nem megy Budára, lift helyett lépcsőzik, busz helyett gyalogol, és eszébe sem jut a szomszéd városban munkát keresni, hiszen úgyse tudna odajutni. Előfordulhat, hogy pszichológushoz is azért nem fordul, mert a rendelő felkeresése leküzdhetetlen akadályokba ütközik…

Ezek az elkerülő és hárító eljárások aztán szokásokká válnak az évek során. Fojtogató szokásokká, az igaz, de mégis ismerős, biztonságot adó beidegződésekké. A viselkedésterápiás oktatás mindezek felrúgását jelenti, és ez akkor is ijesztő lehet, ha maga a pánikbetegség amúgy rengeteg szenvedéssel jár. Az eredmény: a pánikbeteg halogatja a terápia megkezdését, vagy az első egy-két óra után kimarad. Az oktató pedig nem tud mit tenni, hiszen a változás iránti elhatározás belülről kell, hogy fakadjon, azt nem lehet győzködéssel kiváltani. Érdekessé lehet tenni a terápiát, változatossá, vidámmá is akár, de fenntartani nem lehet a páciens helyett.

Mit tehetünk mégis akkor, ha a változástól való félelmet tapasztaljuk? Mi azt tartjuk hatásosnak, ha erről is tudunk nyíltan beszélgetni. Erre az online terápiacsoportokban vagy egyéni foglalkozások során kerülhet sor.

Először is érdemes tudatosítani: nem szégyen a gyógyulástól való félelem. Sőt, természetes dolog, hiszen a pánikbetegségből való gyógyulás teljes életmódváltással jár együtt. Rengeteg olyan dolog, ami addig nem volt lehetséges, elérhetővé válik, és ez nemcsak lehetőséget jelent, hanem kihívásokat is. Ha eddig nem lehetett elmenni arra az állásinterjúra, hát most lehet, és egy kifogással kevesebb marad… Minden új lehetőségnek egyben ára is van, és az ettől való félelmet azzal tudjuk leginkább kezelni, ha a pánikbeteg maga mondja ki, hogy ez a kettősség valóban létezik.

Az a bátorság, ami a változtatáshoz kell, nem egy jellemvonás, ami egyeseknél megvan, másoknál pedig nincs; hanem folyamatos tudatosítása annak, hogy mitől félünk, és hogy miért érdemes mégis ezzel a félelemmel is szembenézni…